Tadzsikisztánban utoljára 1992-ben járt vadvízi expedíció. Most négy kajakos azért indul útnak Közép-Ázsiába, hogy egy új országon vegyen fel a vadvízi világtérképre. Gyönyörű és bővízű folyókból nincs hiány, tömegeket sem kell kerülgetniük, mint a Socán vagy Salzan. Max. pár fegyveres útonállóval futhatnak össze.<
 Egy most nyáron megjelent angol nyelvű könyv a volt Szovjetunió folyóiról Forrás: Boreal Press  |
Irány Közép-Ázsia!
Felfedezni való a szó szoros értelmében már kevés maradt a golyóbison, viszont azért még vannak olyan helyek, ahol nem kell tolongani. Jó, ezek a helyek veszélyesebbek is azt átlagnál, de aki igazi kalandra vágyik, annak ez belefér. Legnagyobb sűrűségben ilyen helyeket manapság a volt Szovjetunió területén találni. A közép-ázsiai területeken a hegymászók a kilencvenes évek közepe óta már megvetették a lábukat, Pakisztán északi részére már rendszeresen járnak, főleg a Nanga Parbatra.
A környék szinte érintetlen vadvízi folyói iránt is egyre nagyobb az érdeklődés, de mivel az infrastruktúrával komoly bajok vannak, így az expedíciók megszervezésének költsége nagyon magas. Persze ez nem riaszt vissza mindenkit. Most szeptember-októberben egy orosz-német kajakos csapat indult Tadzsikisztánba, hogy feltérképezze az ottani vadvizeket. Nagyon jól hangzik az útitervük!
Eddig a tadzsik ellenállókon múlott
Tadzsikisztánba eddig főként azért nem indultak expedíciók, mert az országban a 90-es évek közepén polgárháború dúlt. Mostanra a helyzet normalizálódott, ami azért nem jelenti azt, hogy a kajakos csapat terepjáróját biztosan nem fogják kalasnyikovval felszerelt fegyveresek megtámadni. A srácok a főutat használják, amiről majd csak a folyók közelében térnek le. Végig rendelkezésükre áll majd egy sofőr, aki a terepjáróra vigyáz, és ott veszi fel őket, ahova rendelik.
A német Andreas Sommer és három orosz kajakos (Nikolaj Timonin, Vaszilij Mozjukin és Mikhail Pasztukov) egyelőre annyit tud a területről, hogy ritkán lakott, egy főútvonal (Dusanbey-Khorog-Murgab-Osh) és néhány mellékút van az országban. Az utak májustól november végéig járhatóak, télen hó borítja őket, amiket senki sem takarít. A folyókat a Pamír hegység gleccserei táplálják, és nyáron akár 15-20-szor annyi víz van bennük, mint májusban, vagy szeptembertől. Ezért – a tavaszi váltakozó időjárási viszonyokat is figyelembe véve – arra jutottak, hogy egy kajakos expedícióra szeptember vége, október eleje a legalkalmasabb. Magukról a folyókról leírás legutóbb a nyolcvanas években készült, még a szovjet érában, vagyis igencsak ráférne a területre, hogy egy új, a nemzetközi vadvízi szabályoknak megfelelő leírás.
 A négy muskétás |
Annyit azért tudni lehet, hogy északon a fő folyó a Szurkob, délen pedig a Pandzs (Afganisztán felé ez a határfolyó). A Pamír hegység keleti része Tibethez hasonló, itt csak kevés folyó van, és azok is kis esésűek. A hegység nyugati része viszont teli van meredek, keskeny völgyekkel, és a legtöbb folyó WW 4-6 besorolású. (A 6-os a vadvízi skálán a legmagasabb fokozat.) A Pamírban eredő összes folyó vagy a Szurkobba vagy a Pandzsba ömlik. A srácok hat folyót választották ki, és úgy alakították ki az útvonalat, hogy közben a magassághoz is alkalmazkodni tudjanak, vagyis 2000 méteren kezdik és az utolsó folyójuk már 4000 méteren van. Az első folyójuk a Vahs (Vanch), ami bár lakott terület közelében fekszik, a hírek szerint még vadvízi szakaszát (a felső 10-15 km-t) még sohasem evezték meg. A fiúknak is csak annyi infójuk van róla, amennyit a területről talált 1:100000-es felbontású térképről le tudtak olvasni.
Hegymászás kajakokkal
 A Jazgulem Forrás: Boathouse |
Ha ezzel végeztek, akkor jöhet a Jazgulem (Yazgulem), ahol már yakokat kell igénybe venniük, ha fel akarna jutni a felső szakaszokhoz is. Feltételezésük szerint a folyó átlagosan 4-es erősségű, néhány 5-ös szakasszal. A Jazgulemen már legalább kétszer jártak vadvízesek, és a nyolcvanak évek közepén néhány fotó is készült róla. Ha ezt is kipipálták, akkor jöhet a Sakdara, Pamir vidék adminisztrációs központja, Khorog közelében. Khorogtól 60-80 km-re sejtenek egy 5-ös fokozatú kanyont, amiben állítólag 5-10 méteres vízesések vannak. Erről is van néhány fekete-fehér fotójuk.
A Pandzs egy másik mellékfolyója, ami Khorognál ömlik a Pandzsba, a Gunt folyó. Ennek felső része már a Pamír-hegység keleti oldalára esik, vagyis lapos. Egyetlen komolyabb vadvízi szakasz van benne, de az lehet, hogy evezhetetlen a bedőlt szikláktól. Lejjebb, a folyó utolsó 30-40 km-én 4-5-ös erősségű, néhány 5+-os szakasszal. A fotók elég meggyőzőek a Guntról.
A Kommunizmusból jön a víz
 A Muksu Forrás: Boathouse |
De ez mind még csak a bevezetés, az igazi nagyhalhoz, a Muksuhoz képest. Ezt a folyót tartják a volt Szovjetunió legnehezebben megközelíthető és legnehezebb evezhető folyójának. Tadzsikisztán két legmagasabb csúcsáról (A Lenin- és a Kommunizmus-csúcsról, 7134 m és 7495 m) gyűjti a csapadékot. Olyannyira nehezen megközelíthető, hogy csak egy 6-8 napos önellátó expedícióval van remény a megevezésére. A fiúknak 4000-4500 méteren kell hegyet mászniuk a kajakokkal, hogy egyáltalán eljussanak hozzá. Raftokkal a 80-es években nagy részét már megevezték, és 1990-ben állítólag egy új-zélandi expedíció is járt erre, erről azonban egymásnak ellentmondó információi vannak a mostani csapatnak.
Ha a Muksu nem válik a mumusukká, akkor levezetésként még bevállalják az Obikingut. Ez közel fekszik a fővároshoz, ami könnyebbé teszi a megközelítését, viszont a tadzsik ellenállóknak is ez volt a központja, így nem a legveszélytelenebb övezet még ma sem. Ez a többinél nagyobb vízhozamú folyó, viszont 2000 méter alatt van, és a folyó esése a hírek szerint nem túl nagy, tehát nem kell nagy zúgókra vagy vízesésekre számítaniuk.
Megpróbáljuk a fiúkat utolérni, ami persze nem olyan egyszerű Közép-Ázsia közepén, de igyekszünk megtudni, hogy hogy sikerül az expedíció. Főként azzal a nem titkolt szándékkal, hogy hátra az elkövetkező években egy magyar csapat is kedvet kap (és pénzt szerez) egy ilyen expedíció indítására.
 Tadzsikisztán folyói Forrás: Boathouse |
