Jól halad Jake Burton kezelése

Ősszel sokkolta a snowboard világot, amikor az egyik legnagyobb legenda, Jake Burton bejelentette: rákos. Négy hónap küzdelem után Burton a gyógyulás útjára lépett, és állapota javuló tendenciát mutat.

 

"A rossz hír, hogy rákom van. A jó pedig az, hogy gyógyítható" – ezekkel a mondatokkal kezdte őszi sajtóközleményét a Burton snowboards alapítója, Jake Burton.

Burtonnek seminoma rákja, vagyis hererákja van, pontosan ugyanaz, mint amit a Tour de France király, Lance Armstrong sikeresen legyőzött.
A betegséget a férfiak negyvenes éveiben, vagy azon túl diagnosztizálják, de időben elkezdett kezelések esetén 95%-ban gyógyítható.
Burton is közel áll a felépüléshez, bár a három hónapos chemo- és sejtterápia után – amik egyébként számos mellékhatással jár – is hátra van még jó pár kezelés, rosszabb esetben pedig műtét. 

"Nem aggódom" – kezdett bele legfrissebb közleményébe Burton. "Úgy tűnik, hogy a rákom visszahúzódóban van, és egyre közelebb állok ahhoz, hogy páciensből "túlélővé" válljak. Egy kicsit azért le vagyok törve, mert még nagyon sok van hátra a gyógyulásomból, de ha olyen példaképekre gondolok, mint Lance Armstrong, az erőt ad, hogy ne adjam fel." 

Comments

comments