Jenkiverő torreádor Rómában vs. norvégverő jenki Rómában

Címvédéssel zárult a Red Bull X-fighters World Tour 2010-es nagyfináléja Olaszországban.

Az FMX-gladiátorok fölé egy spanyol torreádor, Danny Torres emelkedett, aki a döntőben az amerikai Adam Jonest győzte le.
"Danny egy hibát sem ejtett ma este, velem ellentétben, én elrontottam az utolsó kört, így teljesen megérdemelte a győzelmet“ – mondta a versenyt követően Jones.

Azonban hiába a spanyol győzelem a Stadio Flaminioban, így is a futamon harmadik helyen záró amerikai, Nate Adams (fotónkon) örülhetett a végén, ugyanis összesítésben összejött neki a világbajnoki címvédés.

Érdekesség, hogy az idei sorozat egyik versenyén sem sikerült első helyre motoroznia, az idei mérlege három második, és két harmadik hely lett.
A világbajnoki pontvadászatban Adams mögött a norvég André Villa lett a második, aki csupán öt ponttal maradt el amerikai vetélytársától.

A Red Bull 2010-ben is elhozta a világ legjobb freestyle motocrossosait, hogy három kontinensen, közel 170 ezer néző előtt bemutassák a sportág legjobb pillanatait.

A világbajnokság végeredménye:

1. Nate Adams (USA/370 pont)

2. Andrè Villa (NOR/365 pont)

3. Dany Torres (ESP/310 pont)

4. Levi Sherwood (NZL/290 pont)

5. Adam Jones (USA/290 pont)

Comments

comments