Honti Adél interjút készített nemrég Megyesi Károllyal, a siklóernyős távrepülő versenyzővel, aki tavaly novemberben megdöntötte a 2005 óta veretlen Tasi Péter 342 km-es távját.
(Megyesi Károly, 2015 Pokhara, Nepál)
A magyar nemzeti szabadtáv rekorder 347 km-t repült Brazíliában, 8 óra 53 percig volt a levegőben megállás nélkül, Niviuk Icepeak 8 ernyőjével, 40,94 km/órás átlagsebességgel. Károly Honti Adélnak mesélt a repülésről, a felkészülésről, illetve arról is, hogy kik a példaképei. Idézzük az interjút, érdemes elolvasni!
Mit jelent számodra siklóernyős pilótának lenni?
A szabadságot, a kiszakadást a hétköznapi dolgokból, stresszlevezetést, kihívást, és legfőképpen tanulási folyamatot. Mint egy kung fu harcos, a repülést úgy képzelem el, mint egy lassú hullámvölgyekkel tarkított és soha véget nem érő tanulási lánc.
Mióta repülsz?
2004 májusa óta.
Hogy emlékszel vissza a kezdeti időszakra?
Az emlékeim megszépültek, de tudom, hogy elég béna voltam akkoriban, főleg a kifordulós startjaim. Hála istennek nem volt balesetem kezdőként, – a siklóernyőzés nagy tiszteletet keltett bennem akkor is, – és nem toltam magam olyan helyzetbe, ami balesetveszélyes lett volna.
Hány repült órád van most?
Évente kb. 100-150 órát repülök. Ha ezt megszorzom 12 évvel, akkor kb. 1000 óra fölött lehetek.
Változtatott valamit az életeden ez a sport?
Teljesen megváltoztatott. Sikerült jobban megismerni magam és a határaimat, a természetet még jobban tisztelem-szeretem. Olyan helyekre jutottam el, ahova egyébként soha nem mentem volna, ha nem repülnék, és az így kötött barátságok azért nem hétköznapiak.
Mióta versenyzel?
2013-ban volt az első versenyem.
Milyen sporteredményeid voltak eddig?
Sikerült Angliában 2 helyi rekordot felállítanom az idén, ami nagyon nehéz volt, mert a légterek elég bonyolultak. (Szerző: Karcsi sok éve Nagy Britanniában él.) Az egyik 157 km Dunstabol-ról áprilisban, amit 3 éve egy sárkányos tartott 153 km-rel.
A másodikat, 242 km-t májusban sikerült megrepülni a The Lawley-ről, mely egy kis domb Birmingham mellett. Az előző rekord 221km volt onnan, ha jól emlékszem.
Magyar nemzeti rekordot repültél Brazíliában a közelmúltban. Hogyan készültél fel rá?
Fontos a fizikai fittség, ezért sokat futok, mert egy 8-10 órás repülést nem bírnék ki másképp. Az idény elején próbáltam minél korábban elstartolni, hogy megtanuljam a taktikát, ami a korai starttal jár. Valószínűleg ennek is köszönhetem az idei rekordjaimat.
(rekordrepülés a térképen magasság változásokkal)
Mesélj erről a repülésről. Milyen volt a rekord napja?
Az a reggel, 2016. november 5-e, valahogyan más volt, mint a többi. Határozottnak és erősnek éreztem magam. Ennek szellemében a mankókat a szobámban hagytam, és üres kézzel mentem reggelizni. Arra gondoltam, ma pozitívan kezdjük a napot és próbálok nem gondolni a balesetemre, ami 1 héttel a kiutazásom előtt történt.
A csapattársaim meg is lepődtek a látványtól, mert az első hetemet a szállodában fekve töltöttem pityeregve, frusztráltan arra gondolva, hogy hogyan fogok így elstartolni!
Reggeli után a starthelyre érve azonnal elkezdtem a pakolást, 6:30-ra el is készültem. Gondoltam egy korai indulással a gyengébb szélben pilótatársaimnak Leszeknek meg Marknak is könnyebb lesz segíteni a startom, de sajnos a szél közben felerősödött 30-50km/h-ra. A sor közben nagyon hosszú lett, így én feladtam. Mondtam Leszeknek, hogy ne várjon rám, mert ebben a szélben ezzel a lábbal nem fogok tudni felszállni, így én még várok, hátha enyhül.
Úgy 8 óra felé rám szólt a Dileóni – az egyik startmarshal-, hogy szerinte gyengült a szél és startolható nekem is!
Az indulás elég jól sikerült, amit köszönhetek Marknak, hogy erősen fogott és Dileóninak, hogy türelmes volt velem, és megvárta a legnagyobb enyhülést, amit Quixadában valaha is tapasztalhattam. Köszi, skacok!
Start után éreztem, hogy ez egy turbulens nap lesz, mert a termikek szűkek és rövid életűek voltak. A taktikámat ennek tudatában gondoltam ki: minden emelésben megfordulni és sodródni, ameddig normális termiket nem találok. Kb. 15 km-nél alacsonyra kerültem, gondoltam itt a vége, de láttam magam előtt egy Ozone Zenot tekerni, ezért aláhelyezkedtem és fogtam valami turbulens rázós emelést, ami végül felhőalapon dobott ki 1300 m-en a Zenoval együtt.
Ettől kezdve egymást segítve toltuk egészen Madalénáig, ahol alacsonyra kerültünk és egy bozótos dombos leszállásra alkalmatlan terület fölé sodort minket a szél. A Zeno pilótája úgy döntött, hogy leszáll, amíg azt biztonságosan lehet, én közben fogtam megint egy turbulens, dobálós, nem emelős valamit, ami egy idő után beerősödött, így szerencsésen és magasan át tudtam siklani ezen a bozótos területen. Ezután elég eseménytelen volt a repülésem végig magasan, itt már 2000-2500 m-re kúszott a felhőalap 70-80km/h-val haladtam. Ipunál a plató közelében kb. 200 km-nél a helyzet megváltozott: a termikek beerősödtek és egyre turbulensebbek lettek. Ennyi csukást nem kaptam 12 év alatt, mint ebben az 1 órában.
A legnagyobb 70-80% volt, amit megoldottam a befűződések ellenére, de kezdtem nem élvezni a helyzetemet, szóval megfogalmazódott bennem, hogy leszálljak-e.
Végül folytattam, és azzal biztattam magam, hogy 15:00 óra után már gyengülni fognak az emelések, csak addig kell kibírnom. Közben a felhőalap 3200 m-re emelkedett, és kezdtem számolgatni, hogy mennyi lesz a táv lehetséges vége. Sikerül-e a magyar nemzeti szabadtáv.
300 km-nél du. fél 5 fele észrevettem, hogy a siklószámom átlagosan 30:1 és 20:1 között változik, így még 1 termikkel is a 360 km simán benne van a napban, ha találok persze leszállót, mert közben egy bozótos tájvédelmi terület fölött haladtam. Amerre elláttam, csak bozót és dzsungel mindenhol.
(342 km, nem sokkal leszállás előtt)
Elkezdtem tolni a gyorsítót a fájós lábammal, mint az őrült, mert kezdett sötétedni és attól féltem, hogy már látni se fogom a leszállót, ha találok is egyáltalán valamit. Persze késői időben minden emelt, és sokat nem süllyedtem, de végül megpillantottam egy aszfaltozott utat a távolban és egy tisztást, ami tökéletesnek tűnt felülről. Közelebb érve láttam, hogy nyakig fog érni a kiszáradt fű. Végül behelyezkedtem és leszálltam, de mivel a szél teljesen elállt, ezért full trimsebességgel értem földet és jól odavágtam a lábam megint.
Persze a fájdalmat az örömujjongásom teljesen elfeledtette velem, mert ránézve a GPS adataira tudtam, hogy ez egy új nemzeti rekord, amire nem számítottam a nap elején. Ahogy számoltam kb. még 45 percem volt a napból sötétedésig, szóval lehetett volna még csavarni pár km-t. Így utólag visszagondolva egy 400-as nap volt, amit hibásan, kishitűen, a startkor 250-300-ra becsültem, ezért a tanulságot levontam magamnak, hogy Quixada-ban soha nem lehet tudni, illetve hogy a gyorsítót használva sokkal nagyobb táv lett volna.
De hejj valami célt hagyni kell jövőre is!
(Karcsi a rekord után)
Hogy néz ki egy átlagos nap Quixada-ban?
Október elejétől december elejéig majdnem minden nap lehet 300-400 km-t tolni, főleg a mai ernyőkkel. 30-50 km/h-s befújások vannak. Minden nap 5-kor kelés, 5:30 reggeli, 6:00 felszállítás, 6:30-től start. Reggel nagyon gyengék még az emelések, túlélés van kb. 11-ig, utána lehet gyorsítani. Elég gyakori, hogy 11-től 1-ig kikékül az ég, és ilyenkor rohadnak le a legtöbben.
Dél körül igen erős a szél, szóval gyakran tolatva lehet csak leszállni. Rengeteg a porördög, nagyon figyelni kell, nehogy földközelben kapjunk csukást.
Leszállás után jó esetben 6-7 fele felvesz a visszaszállító autó, és reggel 4-5-re vissza is érünk Quixada-ba. Gyakran volt, hogy mi is vezettünk, mert a sofőrök bealudtak. A 300-400 km-es légi táv nekik ennek a többszöröse volt a rémes brazil országutakon. Gyakran 700-800 km kellett levezetniük per nap. Volt olyan sofőr, aki felmondott Leszek 300 km-es távja után.
(balról: Megyesi Károly, Leszek Ziolkowski és Mark Luscombe a visszaszállító autóban)
Mennyire fontos a jó csapat egy rekordrepüléshez?
Elengedhetetlen a csapatmunka a rekordhoz, csak nagyon nehéz együtt maradni. Mi próbáltunk Leszekkel, de 30-40 km után mindig szétszakadtunk. Sokat kell együtt repülni, hogy gondolatokból, mozdulatokból megértsük egymást, ami még nem ment most. Jövőre edzünk erre is.
Kitől tanultál a legtöbbet a sportban?
A legtöbbet Beliczay Koppánytól, mert ő mutatta meg a kezdeteket. Nagyon inspiráló volt nézni az ernyőkezelési technikáját, visszaszállásait.
Kik a példaképeid és miért?
Sok példaképem van, otthoniak és külföldiek közül egyaránt, de nem feltétlenül siklóernyősök azok a személyek!
Aki most hirtelen az eszembe jut, az Fa Nándor, mert emlékszem, hogy gyerekként őt néztem a TV-ben, ahogy hajózik és most is őt nézem 25 évvel később – a sport szerelmese. A megszállottság hihetetlen alakja ő a számomra!
A második jelöltem volt siklóernyős világcsúcstartó Frank Brown. Szerencsés vagyok, hogy személyesen is ismerhetem. Soha nem dicsekszik az eredményeivel, pedig lehetne, szóval nála szerényebb emberrel még nem találkoztam.
Mi a legkedvesebb ernyős történeted?
Tudom ez furcsán fog hangzani, de a legkedvesebb történetem mindenképpen a rekordkísérletemhez kötődő balesetem, a környezetemben lévő emberek segítőkészsége és biztatása pótolhatatlan volt számomra, ráadásul a végén sikerült megdönteni a rekordot, amit úgy éreztem, hogy nem csak az én eredményem, hanem az övék is. Ha belegondolok, még mindig meg tudok hatódni az emberi önzetlenségen.
Volt már sérülésed? Ha igen, mi történt?
Most októberben volt az egyetlen balesetem a brazil kiutazásom előtt másfél héttel.
Full gyorsítón 50 m-en kaptam egy front stallt, amit már nem tudtam kivédeni, mentőernyőhöz nem volt elég magasságom, ezért egy fullstall-szerű állapotban lévő ernyővel kellett, hogy végrehajtsam a leszállást, aminek az lett az eredménye, hogy kiment a térdem és nem tudtam rendesen járni-startolni egészen mostanáig.
Ha egy szponzor mögéd állna sok millió Ft-tal, hogyan költenéd el ebben a sportban?
Továbbra is folytatnám a rekordkísérleteimet, versenyzéseimet, megszerveznék egy tehetséges pilótákból álló csapatot, akikkel együtt próbálnánk eredményt elérni világszinten is.
Mit javasolnál egy kezdő versenyzőnek, hogyan tud a legtöbbet fejlődni?
Röviden: repülés, repülés, repülés és még több repülés!
Persze sokkal összetettebb ez a dolog a jó pilótákat figyelni-követni és úgy tanulni elengedhetetlen, fontos hogy legyen egy cél, amit szeretnénk elérni ebben a sportágban, több éven keresztül ragaszkodni ahhoz a célhoz nem könnyű, tehát sok kitartás kell hozzá!
Milyen céljaid vannak 2017-re?
Tandem világrekord vagy szóló céltáv világrekord.
Hol látod magad 3 év múlva?
Világcsúcstartóként és egy kisebb vállalkozás vezetőjeként, hogy több szabadidővel rendelkezzek.
(Quixada, 2016)
Honti Adél többi írását saját blogján találjátok.
Szólj hozzá