Ilyen lesz a BMX-es pálya a riói olimpián

A BMX-es versenyszám 2008-ban debütált először az olimpián, és már egy ilyen rövid találkozás is elég volt hozzá, hogy kijelentsük: ez lesz az egyik legizgalmasabb sportág Rióban. Mutatjuk, hogy néz ki a versenyzőknek szánt pálya.

A pálya egy 8 méteres meredek lejtővel kezdődik, ami azért kellett, hogy a BMX-esek gyorsan elérhessék azt a sebességet, ami szükséges a pálya többi részének teljesítéséhez.

A félelmetes pályát már tesztelték 2015-ben, az egyik profi sztár, Liam Phillips egyenesen veszélyesnek nevezte, amin ha nem eszközölnek komoly változtatásokat, túl veszélyes lesz végigmenni.

bmx-olimpia-extremlife

Fotó: mpora.com

“Hat hónapja még nem lehetett végigmenni rajta: komolyan mondom, lehetetlen volt a startvonalról célba érni épségben” – mondta Liam.

A pályakészítő mesterek hallgattak a sportolóra, és megváltoztattak pár dolgot a pályán, így már Phillips is elégedett vele.

o

“Kipróbáltuk a pályát egy nappal a munkálatok befejezése után. Azt kell mondanom, hogy még vannak apró hibák, de a verseny napjára egy nagyon jó kis pálya lesz belőle.”

23 ország 48 extrém sportolója versenyez majd az olimpián, a férfiak versenye augusztus 17-én, helyi idő szerint 13.30-kor kezdődik, a nőké pedig bő egy órával később.

Íme a tavalyi verseny highlightja:

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.