Iditarod: a szánhúzás Fehér Mikije

Az Iditarod a világ talán leghíresebb kutyaszánhúzó versenye, ahol 1800 km-en át húzza tizenkét képzett kutya a szánt és a gazdájukat. Az idei verseny óriási izgalmakat, megható megmenekülést és egy valódi tragédiát hozott. Takk, a világ egyik legjobb vezetőkutyája, futás közben lelte halálát.


Az idei útvonal

Szérumfutásból világverseny



Az eredetmítosz szerint az Iditarod verseny gyökerei 1925-re nyúlnak vissza. Ekkoriban aranyláz tombolt Alaszkában, és Iditarod városa ellátóközpontként üzemelt a tengerpart és az aranyásó-központok között. Odafele ennivalót, ruhát és leveleket szállítottak a munkásoknak, visszafelé pedig aranyat. 1925-ben Nome városában, az egyik aranyásó-terepen torokgyíkjárvány tört ki, az oltóanyagot pedig Iditarodból kellett volna elszállítani. Viszont abban az évben nagyon kemény volt a tél. Végül azt találták ki, hogy a legjobb kutyaszánosok fölpakolták az oltóanyagot, és nyolc nap alatt lenyomták a 1100 mérföldes távot.



1967-ben rendezték az 1925-ös hősök emlékére az első versenyt. 1973-ban növelték meg a távot Anchorage-Nome közöttire. A páros években, így 2004-ben is, az Északi Útvonalon halad a verseny, összesen 1151 mérföldet (1841 km-t) kell megtenniük Nome-ig, ami alatt 26 ellenőrzőpontot kell érinteniük.



Médiafelhajtás és komoly biznisz


Jeff King, háromszoros bajnok a startnál

A ceremoniális startot minden évben Anchorage-ban tartják. Mára ez óriási médiaeseménnyé vált, tévések helikopterei köröznek a város felett, ezrek állnak sorfalat az első kilométereken. A városnak a rajt lebonyolítása mintegy 12,5 millió forintos kiadást jelent, viszont a versenyhez kapcsolódó turizmus gazdasági hozamát 1 milliárd!!! forintra becsülik.



Pár évvel ezelőtt az állatvédők nagyszabású tüntetéseket tartottak, azt bizonygatva, hogy állatkínzás a kutyákat több mint 1500 km-es futásra kényszeríteni. Mára ezek a hangok lehalkultak. Főleg, mivel a hajtók egyszerűen leidiótázták az állatvédőket, mondván, hogy egyetlen kutyát sem lehet arra kényszeríteni, hogy fusson. Legfeljebb a szán után vonszolhatnák őket, amivel persze nem haladnának. Ezeket a kutyákat erre képzik ki, a napi tréningadagjukat teljesítik, másrészt a hajtójuk iránti szeretet vezeti őket. Ettől különlegesek a kutyaszánhajtó versenyek.

A kutyák tudják, hol a határ



Ha valaki túlhajtja a kutyáit, azon egyszerűen bosszút állnak az állatai. Hasonlóképpen járt 2002 egyik újonca, Ellen Halverson. A táv harmadánál a kutyái úgy döntöttek, hogy nekik ennyi elég volt. Ellen letáborozott, megetette őket, aludtak egyet, majd a hajtójuknak sikerült 22 óra alatt eljutnia velük a 30 km-re lévő ellenőrzőpontig. Ott aztán már nógathatta, fenyegethette, becézgethette őket, egyszerűen nem voltak hajlandóak továbbmenni, így Ellen feladta a versenyt.



A kutyaszánhajtó versenyek egyik jellegzetessége, hogy az ember-állat együttműködés minden évben megható és néha tragikus történeteket eredményez. Emiatt már több hollywoodi alkotás is foglalkozott a szánhajtókkal, legutóbb például az HBO-n is vetített Szánon nyert örökség.



Idén március 6-án 87-en vágtak neki a 32. Iditarodnak, persze őket nem az hajtja, hogy talán egyszer majd film készül róluk. A kutyaszánhajtás életforma, amelynek legnagyobb megmérettetése az Iditarod. Az idei verseny 87 indulója közül 34 újonc, persze az először indulók sem egy hete vásárolták össze a kutyákat. Ennek ellenére a kutyaszánhúzás Le Mans-ján már az is nagy fegyverténynek számít, ha valaki célba ér. A balesetek csökkentése érdekében a sokáig használt 20-as csapat helyett ma már 12 kutya húzza a szánt. Ezzel csökkentették a sebességet, viszont könnyebben irányíthatóvá váltak a szánok és a kutyák is.



Kingért visszafordultak a kutyái


Jeff King okos kutyáival

Az Iditarodon persze jóval kevesebb technikai újítást vezetnek be, mint egy autóversenyen, de azért minden évre jut néhány ínyencség. Idén például az egyik esélyes, Jeff King, aki már tizennegyedjére indul (1993-ban, 1996-ban és 1998-ban nyerni is tudott), komfortosított szánjával keltette fel a versenytársak figyelmét. Kettéosztotta a szán tárolóterületét, ami által már le is tudott ülni a szán közepén, nem csak a végén állni. Aztán majdnem a kényelem okozta a vesztét. Üldögélve egy pillanatra elbóbiskolt, és egyszer csak arra ébredt, hogy leesett a szánról, (biztonsági övet nem használt), kutyái pedig rohannak tovább. Éjszaka, a semmi közepén, a -20 fokban érthető módon eléggé megijedt, és kétségbeesetten kiabált a kutyák után. Végül Jeff fejlámpájának fényében megvillant kettő, majd négy, huszonnégy szempár.



Az egyik vezetőkutya fordult meg először, a többiek pedig követték. Ekkor Jeff hálát adott az égnek, no és persze egy másik technikai újításnak: ő is egyike azoknak, akik lemondtak a kutyák nyakára szerelt övről. Ezzel jobban egy sorban tarthatóak az állatok, viszont kevésbé tudnak forgolódni. Jeff szerencséjére az ő kutyái hátra tudtak nézni, és így észrevették, hogy elhagyták a hajtójukat.



Az Iditarod Fehér Mikije


Takk (jobbra) és Blue Robert Sørlieval a tavalyi célban
Fotó: Bill Roth / Anchorage Daily News

Az idei verseny másik esélyese, a tavalyi győztes Robert Sørlie csapatát használó Kjetil Backen viszont egy tragédiát volt kénytelen átélni. A verseny háromnegyedénél még nagy előnnyel az élen haladó norvég nem sokkal azután, hogy szánjával elhaladt a versenyigazgató Mark Nordman mellett, rémülten vette tudomásul, hogy vezető kutyája, Takk megáll, majd nem mozdul többé. A hét éves Takkot a világ egyik legjobb szánhúzójának tartották. Egy km-re az egyik ellenőrzőponttól hirtelen leült és többé nem kelt fel. Gazdája kétségbeesetten próbálta élesztgetni, de sikertelenül. Leintette a szánja mellett elhaladó egyik hómobilt és Nordmanért küldetett. A versenyigazgató a kutya mellett talált rá a zokogó, kétségbeesett hajtóra. “Hogyan történhetett mindez?” – kérdezgette Kjetil, akit már egyáltalán nem foglalkoztatott, hogy az Iditarod győzelme múlhat a késlekedésen.


Kjetil Blue-val és Takkal
Fotó: Marc Lester / ADN

Kjetilt, akinek a másik vezetőkutyája, Blue már korábban lesérült, és kórházba kellett vinni, végül a versenyigazgatónak sikerült rábeszélnie, hogy vigye a kutyáit az ellenőrzőpontig. Ott természetesen azonnal rátámadtak az újságírók, de Kjetil Nordmanhoz irányította őket. Órákkal később könnyek között csak annyit mondott, hogy olyan, mintha egy családtagot veszített volna el. A norvégot végül sikerült rábeszélni a folytatásra, bár mindenki tisztában volt azzal, hogy a többi kutya tökéletesen átérzi gazgája bánatát, és így nem sok esélyük lehet a végső győzelemre.



Takk volt idén a második kutya, amely a verseny alatt múlt ki. Lance Mackey Rohn nevű kutyája visszaöklendezte a neki adott ételt és megfulladt. A hajtó tovább folytathatta a versenyt. Kjetil esetében sem merült fel a kutya bántalmazásának kérdése, Takk gyors boncolását azért rendelték el, hogy minél hamarabb kiderüljön, mi okozta a világ egyik legmegbecsültebb kutyájának halálát: gyomorfekély miatti vérveszteség – áll a “halotti bizonyítványban”.


Doug megfagyott szaruhártyája miatt kénytelen volt feladni a versenyt

Megfagyott a négyszeres bajnok szeme



Elgondolkodtunk, hogy kiírjuk-e a 18 éves felülieknek feliratot a cikk elé, mivel Takk halála mellett hírt kell adnunk még egy szörnyűségről. Doug Swingley, négyszeres bajnok elképzelhető, hogy megvakul. Swingley évek óta szenvedett attól, hogy nem termelnek elég könnyet a szemei, így kényelmetlen számára a kontaktlencse viselése. Mivel a szemüveg végképp nem praktikus -30 fokban, így Doug lézeres szemműtéten esett át. Barázdákat vágtak a szaruhártyájába, és a hajlásszög megváltoztatásával javítottak a látásán.



Ezzel még nem is lett volna gond, de Doug az idei egyik szakaszon levette a védőszemüvegét, hogy jobban lásson a ködös időben, és minél gyorsabban érjen az ellenőrzőponthoz. Sajnos, azonban ezért magas árat kell fizetnie. Fagyási sérüléseket szenvedett a szaruhártyáján. Jobb szemére egyáltalán nem, a balra csak korlátozottan lát. Az orvosok szerint van esélye arra, hogy ne vakuljon meg végleg, de arra kevés, hogy a kutyaszánhajtást folytathassa, mivel a nagy hidegtől végleg eltiltották.



Szoros volt a vége

Persze az idei verseny nem csak a nehézségekről szólt. A vége előtt két ellenőrzőponttal (White Mountainnál, 120 km-re a céltól, lásd a fenti térképet) még úgy tűnt, hogy Nome főutcáján fog eldőlni, hogy ki kapja a 69 ezer dollárt és a Dodge gépkocsit a célvonal átlépésekor. Az első helyen Mitch Seavey állt, aki még életében nem nyert Iditarodot, őt követte Jeff King, harmadik helyen pedig a nyolc kutyával haladó Kjetil Backen állt. Kjetil a két vezetőkutyájának elvesztése után két másik állatot is lekapcsolt a szánról. Túl lassúak voltak, és csak hátráltatták a többieket. A norvég, saját bevallása szerint is, két véglet között gyötrődött. Nem volt kedve folytatni, de Takk emlékére a legjobbat akarta kihozni magából.



Végül az utolsó két szakaszon már nem történt változás. Nyert Mitch Seavey, aki már az 1973-as, legelső versenyen is ott volt. Akkor 12 éves volt, apja, Dan Seavey az indulók között volt, és harmadikként ért Nome-ba. Sokáig úgy tűnt, Mitch lesz olyan sikeres, mint apja. Legjobb helyezése eddig egy 4. hely volt 1998-ban, de 2001-ben például 42.-ként ért célba. Idén aztán remek fizikai állapotban voltak a kutyái és a többiek problémáit kihasználva, mindenkit megelőzve ő ért először a célba, így idén újra egy alaszkai nyerte az Iditarodot. King lett a 2., Backen pedig a 3.



Comments

comments