Idén is Ben Hatchell lett a Phoenix Am bajnoka

Második alkalommal lett a Phoenix Am legjobbja Ben Hatchell. A virginai deszkás már a selejtezőben bizonyította, hogy megállíthatatlan, így aranykártyával jutott a döntőbe, ahol szintén nem hibázott. Julian Christianson és Jack Olson előtt húzta be az első helyért járó 3000 dolláros díjat.

 
Meglehetősen kellemetlen időjárási körülmények között vágott neki a 184 versenyző a már évek óta menetrendszerűen érkező sivatagi megmérettetésnek.
A "Desert West Plaza" az első napon 35 fokos forrósággal, majd erős széllel és 25 fokos lehűléssel fogadta a legjobb amatőr versenyzőket.
Az elképesztően magas létszámot két körben szűrték meg, jam formátumban.
Az elődöntőkbe negyvenen jutottak, ahonnan a tizenegy legjobb csatlakozhatott az aranyakártyás Ben Hatchell mellé a fináléba.

Az igazi izgalmakat a döntő hozta,
ahol a versenyzők két másfél perces egyéni menetben és két háromperces jamben bizonyíthattak.
A harmadik helyezett Jack Olson lett, aki leginkább a magasabb padkákat és korlátokat használta ki switchben.
Olson a bronzérem mellett a legjobb trükkért járó díjat is bezsebelte, amivel összesen 3500 dollárt vihetett haza. A minnesotai deszkás nagyon örült a nyereményének, azt is elárulta, hogy a pénzt a középiskolai tanulmányainak befejezése utánra teszi félre, hogy átköltözhessen a napsütötte Kaliforniába.

A második helyet a Juilan Christianson szerezte meg.
A denveri deszkásnak az első körben még komoly gondjai voltak, többször is hibázott, de a második menetével bedeszkázta magát a dobogó második fokára.
Sikerében komoly szerepet játszottak a  bigspin variációi és a tiszta switch 360 flipje kidobós elemen; nyereménye 2000 dollár lett.

Első helyen a tavalyi győztes, Ben Hatchell zárt, aki a többiekhez képest kipihenten vághatott neki a döntőnek, hiszen ő rögtön kvalifikálta magát.
Christiansonhoz hasonlóan ő is a második menetével győzte meg a zsűrit, ami egyrészt hibátlan volt, másrészt pedig rendkívül technikás.
A minden igényt kielégítő pályát szinte teljesen kihasználta, deszkázott az íveken, a lépcsős korláton, és a kidobós elemen is.

2012 Phoenix Am végeredmények:
     
1 Ben Hatchell Manassas, Va.
2 Julian Christianson Denver, Colo.
3 Jack Olson Louis Park, Minn.
4 Louie Lopez Hawthorne, Calif.
5 Trevor Colden Virginia Beach, Va.
6 Jon Cosentino Toronto, Ontario, Canada
7 Taylor Mcclung Huntington Beach, Calif.
8 Auby Taylor Dallas, Texas
9 Robbie Brockel Phoenix, Ariz.
10 Luke Hampton Moorhead, Minn.
11 Tommy Fynn Brisbane, Australia
12 Ryan Strader Dallas, Texas

Összefoglaló a versenyről:


Comments

comments