Horgonyt húzott és Földkerülésre indult a Rakonczay házaspár

365 nap, 53 000 km, viharos déli tengerek – a Rakonczay házaspár most indult útnak extrém és zöld Földkerülő expedíciójára.

Rakonczay Viktória és Gábor nem tud extrém kalandok nélkül élni. 
A páros saját tervezésű és


Gibraltárról indultak és ide is érkeznek vissza
építésű hajójukkal, a Tűzhangyával első magyar párosként 2007-ben átevezte az Atlanti-óceánt – párosban, a világon a második legjobb idő alatt.
Ezért már kiérdemelték az „Év kalandja” címet az amerikai National Geographic szavazásán, most pedig újabb babérokra tőrnek.
 
"Friss" túrájukon vitorlással indultak útnak megkerülni a Földet.
34 láb hosszú hajójukkal a golyó déli féltekén hajóznak majd – az utat egy év alatt megtéve.
Úgy tervezik, követik a Fa Nándor és Gál József által fémjelzett útvonalat, a klasszikus déli útvonalon, az Antarktisz körül.
 
Már kihajóztak Gibraltárról
 
Az útra sok hónapja készültek, szeptember 9-én – tervükhöz képes némi késéssel – pedig vitorlát is
bontottak, és elindultak egyéves útjukra WWF Panda névre hallgató hajójukkal.
Hajójuk neve nem véletlen: a környezetvédelem fontosságát kívánják hangsúlyozni útjuk alatt. Ezen kívül a vitorlást is „zöldítették”, mert egy napelem-állványt építettek rá.
Az előzetes tervek szerint tízszer kötnek majd ki, összességében 250 napot töltenek vízen.
A legtöbb kikötőben egy-két éjszakát maradnak, Ausztráliában viszont egy hónapot.
 

Felváltva kormányoznak

Az útra főként tartós élelmiszert pakoltak be, hogy ne legyen sok gond a beszerzéssel.
A kormányzást felválltja kívánják megoldani, 4 órát az egyikük, 4-et a másik fél vállal.

Útvonaluk:
Velence – Gibraltár – Santa Cruz – Sao Ficente – Fokváros – Sydney – Auckland – Rio de Janeiro – Gibraltár – Velence


Érintett vizek:

Földközi-tenger, Atlanti-óceán, Indiai-óceán, Csendes –óceán, Atlanti-óceán, Földközi-tenger
 

A házaspár a Föld körül 2007-ben:

Comments

comments