Horgásznak állt a botrányhős amerikai snowboardos

Nem rég megtudtuk, hogy Scotty Lago vérbeli New Hampshire-i, és így imádja a horgászatot. Ezt most be is bizonyította: egy versenyen vett részt, ahol előkelő helyen végzett.

 

Lago három napot
töltött a legjobb profi horgászok közt az FLW Tour shreveporti állomásán.
Ahogy nyilatkozta, kedveli az ilyesfajta elfoglaltságot, de mégsem önszántából csatlakozott a versenyhez. Egyik szponzora, az AMP Energy szervezte be őt erre a fordulóra ajándékként a Winter X-Games-en elért szép eredményeiért.
A 23 éves olimpikon két érmet is szerzett Aspenben (egy aranyat és egy ezüstöt), ami azért különösen szép eredmény, mert állkapocssérüléssel versenyzett.

A "furcsafiú" amerikai hódeszkás összesen öt halat fogott, amik összesen három és fél kilót nyomtak.
Ezzel a teljesítménnyel szép helyezést ért el: 44. lett a 140 profi horgász közül.
A háromnapos versenyből két napig versenyzett; egy-egy nap egy fordulót jelölt, az utolsóba már nem sikerült bejutnia.
A két fordulóban két különböző profival versenyzett, akiktől nagyon sokat tanult – az első nap három a második napot pedig két hallal zárta. 
Amikor megkérdezték tőle, hogy a nyereményét megtartja-e, vagy jótékony célra ajánlja e fel, viccesen csak ennyit mondott:
"A pénznyeremény megy a Lago black jack adósságalapba. Az elmúlt két éjszaka túl közel laktam a kaszinóhoz" – mondta.

Comments

comments