Hókirály: Garmischban Graciát koronázták meg

Ami nem sikerült decemberben Bormióban, az összejött februárban Garmischban. A hónap első napján megtartották az év első Siemens Snowking futamát, ennek örömére volt is hatalmas küzdelem, egyetlen szekundum döntött a koronáról.


11 hólovag a rajtnál

December 28-án az olaszországi Bormióban az alpesi sí világkupa futam helyszínén szabályosan betemette a hóesés a szezon első havas mountainbike-os downhill futamát. Úgy szakadt a hó, hogy a bicajosok közölték, ők bizony nem fognak rajthoz állni. Ezer ördög és első villa, inkább hazamennek, semmint nyakukat szegjék az egyébként is félelmetes hírű (átlag 33 %-os) lejtőn. Február elsejére pedig “haza” is értek, ezen a napon ugyanis születési helyén, a németországi Garmisch-Partenkirchenben (ezentúl csak Garmisch, már bocsánat) rendezték az idei sorozat második futamát. Az 1998-ban, az egykori sívilágbajnok Michael Veith őrültnek tetsző ötletéből született egyszeri futamból mára egy három részes minisorozat lett. Hat esztendővel ezelőtt még csak afféle móka volt az aktuális alpesi világkupa futam után, de olyan sikeres volt a kísérlet, hogy ott helyben biztossá vált a folytatás. Azóta minden évben a világ legjobb downhillesei állnak rajthoz a sípályákon, és száguldanak le olyan hátborzongató iramban, hogy még nézni is rossz. Azaz, dehogy rossz, különben nem lennének ezrek a pálya mellett egy-egy Snowking futamon. Ráadásul a kezdeményezést felkarolta a montiban egyébként is otthonosan mozgó Siemens, ettől kezdve pedig már garantált volt a siker.



Mennyből a Pokolba


Fabien Barelg a hegyoldalban

Garmischban pedig minden adva volt a mókához. Mert mi a sikeres Snowking futam receptje? A világ legjobb bringásai – kipipálva, klasszis pálya – adott, legyen rajta hó is – volt bőven, türkizkék égről aranylóan süssön a nap – pontosan ezt tette. Magyarán jó időben jó helyen sikerrel bonyolították le az idei második (azaz első) futamot. A srácok pedig az esemény komolyságának megfelelő elánnal vetették magukat a lejtőre. Percekkel azután, hogy az utolsó síelő célba ért a valamilyen (számomra) titokzatos ok folytán “Kandahar” névre keresztelt pályán, máris felsorakozott a 11 szerencsés bringás az 1330 m magasan lévő rajtvonalon. Erről a pontról szokott elrajtolni a Szuperóriás műlesiklás mezőnye is, ők most lentről figyelhették a kerekeseket. A rajt után mindjárt a mennyben érezhették magukat az indulók, 65% (!) lejtésű Mennyország szakasz alaposan feladta a leckét még a legjobbaknak is. Ekkor még a rajt után élre állt finn Matti Lehikoinen vezetett, aztán viszont jött a Pokol.



Fékezni? Minek?


Guido Tschugg és Cedric Gracia küzdelme

Pontosabban a Pokol nevű szakasz utolsó kanyarja, ahol Matti egy kicsit elfékezte magát, és a mögötte bulldogként nyomuló francia Cedric Gracia a német Guido Tschugg is megelőzte. A célegyenesben már nem is változott a sorrend, Garcia megőrizte első helyét, Tschugg pedig a másodikat, míg Matti Lehikoinen kénytelen volt beérni a bronzéremmel. Ízelítő a szédítő sebességből: a 2070 m hosszú pályának 590 m a szintkülönbsége (átl. 28,5%), a fiúk nem ritkán a 100 km/h-s sebességet is elérték. A győztes Gracia 1 perc 36 másodperc alatt ért célba, ugyanez a Super G győztesének, az osztrák Hermann Maiernek 1 perc 18 szekundum alatt sikerült. Fantasztikus teljesítmény!

Hamarosan lehet ismételni is, hiszen (ha az időjárás engedi) lesz harmadik futam is, méghozzá március 7-én a norvégiai Kvitfjellben, szintén az alpesi világkupa futam színhelyén.



Menny és Pokol a Kandaharon – a szombati pálya

Comments

comments