Hódolatunk… Danny Davis visszatért

Új filmmel jelentkezik a michigani snowboardos fenegyerek, Danny Davis, aki már egy jó ideje nem hallatott magáról elhúzódó felépülése miatt. Az őrült hódeszkás egy négyperces exkluzív videóval kedveskedett rajongóinak, amelyet a videómegosztókon bárki szabadon megtekinthet.

 

Az egyedi stílusáról, valamint elképesztően kreatív és bevállalós trükkjeiről ismert Danny Davis még 2010-ben szenvedett kellemetlen ágyéksérülést és medencerepedést.
A 24 éves snowboardos, Dane Searlshez hasonlóan a buli hevében sérült meg, amikor részegen egy ATV-re pattant, amivel aztán felborult.

Davis kivételes tehetségnek számít; 2006-ban az év újoncának választottak, majd 2010-ben pedig már ott volt a vancouveri olimpián is, ahol olyannyira remekül versenyzett, hogy még Shaun Whiteot is sikerült ledeszkáznia.
Ez az öröm egyébként nem tartott sokáig, figyelmetlensége miatt ugyanis nem volt tisztában a pontszámaival, ezért vállalta be a sérülését okozó bulit is.

Davis szinte már minden nagyobb versenyen részt vett, amiken általában nagyszerű eredményeket ért el: 2010-ben a Grand Prix of Snowboarding bajnoka lett, 2009-ben Burton European Opent nyert, majd szintén 2009-ben a Winter Dew Tour egyik állomásán állhatott a dobogó legfelső fokára.

Danny Davis visszatérése:

Comments

comments