Himalayan Odyssey: 2400 kilométer siklóernyővel

Tizenegy siklóernyős pilóta arra vállalkozott, hogy végigrepülik a Himaláját nyugatról keletre.

A hatalmas távot öt lépésben teszik meg – minden évben egy egy szakaszt teljesítenek.

Tavaly – 2009-ben 7 pilóta Indiából indult, és a Himalája legvadabb részein átrepülve, Nepálba jutottak.
A második szakasznak néhány napja láttak neki.

A 11 fős társaság – köztük három nő – március 24-én találkozott a Jot hágónál – ez a nepáli Dalhousie város közelében fekszik.

Úgy tervezik, hogy 20-25 nap alatt eljutnak Nepál keleti részére, esetleg Buthánba.
A társaságnak olyan helyeken kell átrepülnie, ahol nincsenek utak, sőt települések sem nagyon.
Minden felszerelésüket magukkal viszik, ott éjszakáznak, ahol rájuk esteledik.
A kezdeményezés egyik érdekessége, hogy minden pilóta mozgása nyomon követhető a projekt honlapján.

Comments

comments