Hétből a második? Ez lesz Mányoki Attila legkeményebb próbája

Mányoki Attila pénteken vagy szombaton vág neki élete egyik legnehezebb kihívásának, a húsz kilométer hosszú japán Cugaru-szoros átúszásának. Az extrem.hu-nak utazása előtt elmondta, hogy már három éve tervezi ezt a kísérletet, amelyet az Ocean’s Seven – a tengerszorosok átúszóinak elitversenye – legnehezebb próbájának tart. Neki ez lenne a hétből a második, és most már a helyszínnel ismerkedik.

manyoki_cugaru_belso

Mányoki Attila

Mányoki Attila tavaly úszta át a légvonalban 34 kilométer széles La Manche-csatornát Anglia és Franciaország között, amellyel egyúttal belevágott az Ocean’s Seven nyílt vízi szoros-átúszó programba is. Ennek során a világ hét tengerszorosát ússzák át a bolygó legjobb maratoni úszói: a  La Manche-csatornán és a Cugaru-szoroson kívül az Északi-csatornát Írország és Skócia között, a Cook-szorost Új-Zélandon, a Molokai-csatornát Hawaii-n, a Catalina-szorost Dél-Kaliforniában és a Gibraltári-szorost Európa ás Afrika között.

“Ezekre a szoros-átúszásokra éveket kell várni az előjegyzés miatt – magyarázta az extrem.hu-nak Mányoki Attila, aki augusztus 8-án vagy 9-én a japán Cugaru-szoros átúszására készül, mely Honshu és Hokkaido szigete között húzódik. – A Cugarut én már három éve tervezem. Ezt a szorost eddig 12 ember tudta átúszni, és egybehangzó véleményük szerint ez a program legnehezebb próbatétele.”

“A táv légvonalban kevesebb, mint húsz kilométer, ami elsőre akár könnyűnek is tűnhet, de nem az. Az úszás ugyanis ennek többszöröse, akár 50-60 kilométer is lehet, hiszen a szél és az erős áramlások ide-oda sodorják az embert. Úgy számolok, hogy a nyílt vízen átlagban egy kilométert tudok majd megtenni ilyen külső körülmények között, ami nagyjából 18-20 óra aktív úszást jelent.”

Mányoki elmondta, hogy már egyeztetett a japán parti őrséggel, amelynek egy hajója majd mellette halad pár méterrel, egy másik pedig száz méterre mellette. “Az indulást hajnali kettőkor tervezem, de csak két napom van rá, hogy eldöntsem, mikor ideálisak a feltételek, augusztus 8-án vagy 9-én. Csak összehasonlítsképpen: a La Manche-nál kilenc napom volt ugyenennek az eldöntésére…”

Mielőtt Japánba utazott volna, a magyar extrémúszó egy osztrák versenyen indult, ahol nagyjából 11 kilométert kellett úsznia, és úgy érzi, fizikálisan maximálisan felkészült a kihívásra. Azt azonban hozzátette, hogy ez csak 40 százlékban múlik az edzettségen, 60 százalékban fejben dől el.

Mányoki szerdán már a helyszínen is edzett, amiről fel is tett egy videót a Facebook-oldalára. Az úszást élőben is lehet majd követni, ennek a linkje is felkerül majd ide.

Comments

comments

Egy hozzászólás

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.