Hazai programok a Világ Gyalogló Nap keretében

Ez a hét hivatalosan is a mozgásé – most zajlik ugyanis a Move Week. Szombaton és vasárnap pedig országszerte szerveznek programokat a Világ Gyalogló Nap alkalmából. Többnyire városnézős, túrázós és nordic walking van választékon, no meg egy sor vetélkedő.


A kísérőprogramok közt lesz lovagoltatás, városismereti séták, vetélkedők
és gyerekprogramok, a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) által meghirdetett esemény egy-egy helyszínén.

Az MSZSZ keddi tájékoztatása szerint a hétvégi programok közül a Margitszigeten például nordic walking szerepel a kínálatban, de lesz játékos tájékozódási verseny is.
Kispesten helyismereti totót is kitölthetnek a látogatók a Wekerletelepről, Kőbányán nyugdíjas tornával, Makón kalandpályával, Székesfehérváron a környezettudatos életmódra nevelő programokkal, Győrben kápolnalátogatással, Sopronban pedig gombaismereti előadással igyekeznek színesebbé tenni a hétvégét.

Debrecenben lesz vízi vetélkedő és sütés-főzés, de a darvak vonulását is lehet majd tanulmányozni. Tatabányán az éjszakai túra résztvevői – kis szerencsével – szarvasbőgést is hallhatnak, a kutyabarátokat pedig Pécsen várják kedvencükkel túrázni.

“Azért jó sport a séta, mert mindenféle megkötés nélkül bárki végezheti, nemtől, életkortól függetlenül. Még azok is űzhetik, akik betegesebbek, emiatt nem tudnának más mozgásformát választani” (Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke).

A sportember szerint az is a gyaloglás mellett szól, hogy csoportosan is végezhető, így közösségkovácsoló ereje van, ennek pedig az idősebbek esetében különösen nagy a jelentősége.

https://www.facebook.com/events/280434318731904/

A programsor városonkénti bontásban: http://www.masport.hu/rendezvenyek/vilag+gyaloglo+nap+/vilag+gyaloglo+nap+1.html

MOVE WEEK- Október 7-13 között

Október 7-13 között rendezi meg az ISCA (International Sport and Culture Association) egész Európában a MOVE WEEK-et amelyhez a tavalyi évhez hasonlóan Magyarország is csatlakozott.

Mi is a Move Week?
MOVE WEEK: Európa legnagyobb tömegsportrendezvénye

100 MILLIÓVAL NŐJÖN A SPORTOLÓ ÉS TESTMOZGÁST VÉGZŐ EURÓPAIAK SZÁMA 2020-IG
A MOVE Week egy évente megrendezésre kerülő európai kampány, mely az aktív életmód és a rendszeres sport, illetve testmozgás jótékony hatásaira hívja fel a figyelmet.

A legelső Move Week 2012-ben került megrendezésre, mely során egyének, szervezetek, valamint városok csatlakoztak a sport és a testmozgás hatalmas ünnepéhez Európa-szerte számtalan sikeres sport-, illetve testmozgással kapcsolatos kezdeményezéssel. A Move Week-nek ez az első kiírása 2012. október 1. és 7. között került megrendezésre, mely során több mint 100 eseményt rendeztek 23 országban körülbelül 140.000 résztvevővel.
A programokról itt tájékozódhatsz: http://nowwemove.com/tag/country/hungary/

 

A kampány hivatalos Flashmob-ja:

További információk az alábbi oldalakon olvashatóak:

www.nowwemove.com

www.facebook.com/nowwemove

 

Comments

comments