Három újonc nyert a 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson

“A jubileumi 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futás két napjának tíz futamára 26029 nevezés érkezett a Budapest Sportirodához” – jelentette be Kocsis Árpád versenyigazgató. Ezzel ez a verseny lett minden idők leglátogatottabb szabadidősport eseménye Magyarországon. Méltó módon ünnepelték a futók a 30 éves évfordulót, melyre a 2015 A futás éve szlogen jegyében kerül sor. 

Magyarország összesen kilencszázhetven településéről neveztek futók az eseményre. Többek között például Hejőpapiról, Gutorföldéről, Nemesbődből, Gősfáról, Nagyradáról, Cecéről, Kislángról, Fityeházról, Mónosbélről, Moháról, Misefáról és Füléről. Budapestet és Pest megyét nem számítva a legtöbb nevezővel jelentkezett Fejér (566), Győr-Moson-Sopron (380), Komárom-Esztergom (376).

Hetvenöt ország képviseletében több mint kétezer külföldi is szerepel (a legtöbben a félmaratonon). A legtöbb, száznál is több külföldi Olaszországból (212), Angliából (153) és Németországból (148) érkezett Budapestre.

A félmaratonon a 42 éves Varga István a hatodik kilométernél az élre állt és több mint  fél perces előnnyel ért be a célba. A nőknél jóval nagyobb különbséggel győzött a 2012. évi maratoni magyar bajnok, a taksonyi 43 éves Merényi Timea Krisztina aki a félmaratoni Vivicittá programba kerülése óta az eddigi legjobb idővel szerezte meg az első helyet.

rolunk_sport_vivicitta_hatter

A verseny harminc éves történetének legjobb idejével szakította át a célszalagot a klasszikus tíz kilóméteres Vivicittá távon a szentgotthárdi Koszár Zsolt, aki átlagban három perces ezreket futott. A 29 éves versenyző  Farkas Dáriust ütötte el az elsőségtől.

A tíz kilóméteres női versenyben magabiztos győzelmet aratott a dunakeszi Staicu Simona, aki hetedszer ért elsőként célba a nők között. A negyvenhárom éves atléta győzelmi sorozata abszolút rekord a verseny történetében.

maga.php

Staicu Simona célba ér

A férfiak között a legidősebb az idén a 81. életévét betöltő Kenyér Imre, aki a 10 km-en rajtolt. A félmaratonon a legidősebb a 80 éves Kiss György és Zsiga János voltak.

A futók frissítésére hétszázötven kiló banánnal, ötvenöt kiló szőlőcukorral, háromezer liter iso itallal és tízezer liter vízzel készültek a szervezők.

A Telekom Vivicittá Városvédő Futás sorozat Nyíregyházán, majd Pécsett folytatódik.

Eredmények:

Félmaraton

Férfiak

  1. Varga István – ELTE ADSK – 1:11:31
  2. Soós Dániel – BH SE – 1:12:04
  3. Chouteau, Martin – francia – 1:12:16

Nők

  1. Merényi Timea Krisztina – BHSE – 1:20:32
  2. Brassay Réka – VEDAC – 1:23:23
  3. Rozsnyai Lilla – ELTE ADSK – 1:24:37

10 km

Férfiak

  1. Koszár Zsolt – Synergy Fitness – 30:08
  2. Farkas Dárius Ádám – Székesfehérvár – 30:26
  3. Molnár Ákos – Vasas SC – 31:19

Nők

  1. Staicu Simona – Dunakeszi VSC – 35:58
  2. Kálovics Anikó – Kaposvár AC – 36:40
  3. Bauge-Mezei Zita – KSI – 36:55

7 km

Férfiak

  1. Pelsőczy Attila – TFSE – 22:31
  2. Kárász Zakariás – Budapest – 23:06
  3. Egri Balázs – Salgótarján SC – 23:12

Nők

  1. Hajdú Anna – Leopárd Klub SE – 25:27
  2. Peszleg Dominika – FTC – 26:04
  3. Horváth Zsanett – Uniqa Team Újbuda SE – 26:45

Forrás: Dobor Dezső

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.