Bár a technika ördöge néha megbosszulja magát, és a PeCsa sem használható semmi olyan rendezvényre, aminek köze van a kultúrához, azért az a három-négyezer ember, aki kilátogatott a Banff Mountain Film Festival hazai rendezvényére, biztos, hogy jól érezte magát. Az 1. Magyar Kalandsport és Természetfilm Fesztiválon tényleg volt minden: kaland, sport, természet és filmek is. Nem is akármilyenek!
Bemutatók
Négy – öt évvel ezelőtt nem sokan voltak kishazánk határain belül, akik felkapták fejüket, ha meghallották azt a hangsort, hogy ‘banff‘. Hiszen nem tudták, mert honnan is tudták volna, hogy ez Banff, és ebben a kanadai kisvárosban rendezik minden évben a világ legnagyobb extrém filmfesztiválját. Népszerűsége 1976 óta töretlenül növekszik, és egyre több országot hódít meg magának. A Banff díjnyertes filmjei (Best of Banff) hatodik alkalommal voltak megtekinthetők Magyarországon, Djuroska István és a Vagabond Club jóvoltából.
Azonban idén először mutathatták meg filmes tudásokat a magyar hegymászók, barlangászok, bringások és bázisugrók, no meg a békésebb témákat kereső természetfilmesek és dokumentaristák. A mindkét témában (sport és film) jártas zsűri csak tovább növelte a fesztivál színvonalát: Pesty László és Kollmann András filmes, Szendrő Szabolcs hegymászó, fotós, Földes András hegymászó, újságíró – illusztris társaság.
A nap folyamán 26 filmet tekintett meg a bíráló bizottság és az idő múlásával egyre gyarapodó közönség. A kategóriák terén történt egy kis változás: a hegymászó filmek blokkját átkeresztelték magasság – mélység névre, így itt kapott helyet a barlangászok kiváló alkotása. További kategóriák: kalandsport-film, expedíciós és útifilm, illetve ember és természet.
Kiállítók
A benevezett filmek nagy száma miatt már reggel kilenckor (vasárnap ez még reggelnek számít) kezdetét vette a vetítés. A negyedórás késést senki sem vette észre, ugyanis, kis túlzással, senki sem volt a nagyteremben. Húszan bent és húszan kint. A folyosón ugyanis csinos kis standokon kellették magukat és portékájukat az extrém sportokhoz kapcsolódó termékek és szolgáltatók. Ízelítő: The North Face, Columbia, Salomon, Hungaro Raft & Ski. Piros – fehér lufikkal és felfújható repülőgéppel csalogatta magához a kíváncsiskodókat a kanadai követség standját. Tiszteletre méltó dolog, hogy a követség két munkatársa vette a fáradságot, és álló nap reprezentált, emelve az esemény fényét.
A szimpatikus sztár
 Erőss Zsolt az extrem.hu egyik szerkesztőjével  |
Még javában benne jártunk a délelőttben, amikor megjelent a nap egyik sztárvendége, Erőss Zsolt, a Mt. Everest első magyar meghódítója. Zsolt kedves volt és barátságos, mosolyogva válaszolt a múltat és jövőt firtató kérdésekre. Megtudhattuk, hogy mostanában indul magashegyi edzőtáborba, így készülvén az idei évre tervezett Himalája – expedícióra. Természetesen Erőss Zsolt filmen is jelen volt. Elhozta az Everest – mászásról készülő filmje egy nyolc és fél perces kis részletét, és mindenkit megnyugtatott: jövőre már teljes hosszában lesz látható a várva várt alkotás. Cseppet sem meglepő, hogy dedikálással egybekötött élménybeszámolóra nem lehetett beférni a kisterembe – talán ha kétszer akkora lett volna az a kis terem.
A nagyteremben szakadatlanul sorjáztak a filmek, és ahogy az várható volt, délután már tömött sorokban érkeztek az érdeklődők. Tehették, mert a magyar blokk megtekintése ingyenes volt, este hatig boldog – boldogtalan kedvére szórakozhatott. Négy óra magasságában már csak oldalazva lehetett közlekedni a folyosón, de csak azért lehetett egyáltalán közlekedni, mert a nagyteremben eközben bő félház volt, ami kb. négyszáz embert jelent, és hál’ isten ők nem jöttek ki a folyosóra.
Ciganyz
 Ciganyz – a sajátos kézjelükkel |
A nemzetközi helyzet nélkülük is egyre fokozódott. Megérkeztek ugyanis a Ciganyz. Nem a sátrasok, hanem az ernyősök, ők ugyanis nem mások mint az első magyar bázisugró csapat, ahogy ők hívják magukat: a Basecigányz. Lett is nagy sürgés – forgás körülöttük íziben, és ha valaki nem értette volna, hogy miért, az a fesztivál magyar szekciójának záró filmje után már nem tett fel oda nem illő, értelmetlen kérdéseket. Filmjük, a #722 ugyanis egyértelműen a fesztivál legnagyobb slágere volt, és nem érdemtelenül nyerte el a fődíjat, és a közönség osztatlan elismerését. Az eddig is médiasztárnak (Fókusz, Claudia – és Mónika Show, Viva+) számító bázisugrók minden bizonnyal a továbbiakban is az érdeklődés középpontjában maradnak, pláne azt követően, hogy első saját filmjükkel mindjárt elnyerték a fesztivál fődíjat.
Este hatkor, szinte az előre megadott időpontban bekövetkezett a díjátadás. Ekkor már abszolút teltház volt a nagyteremben, üres széket találni művészet volt, és rosszindulatú kötözködésnek tűnt volna. A díjakat Kollmann András, a fesztivál magyar szekciójának szervezője és a zsűri tagja adta át, a konferanszié szerepet „one man show” – ként értelmező műsorvezető társaságában.
A fődíj átadását külön ceremónia kísérte, a közönség egy emberként számolt vissza: 3, 2, 1, Ciganyz!
A díjazottak
A díjazottakról és a zsűri indokairól Kollmann András beszélt az extrem.hu-nak.
– Próbáltuk komplex módon elemezni és értékelni a versenyprogramban szereplő filmeket. A sportteljesítmények mellett a filmes teljesítményt is figyeltük, de nem az volt az elsődleges szempont, hogy profi filmeket készítsenek az alkotók, elvégre ők többségükben nem profi filmesek. A filmes szempontból az ötleteket, az egyedi gegeket és az egyedi látásmódot kerestük. Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy mennyire tudja az alkotó közvetíteni a saját kultúráját, mennyire tudja a film segítségével átadni a saját világát a közönségnek, a nézőknek.
A sport – és a természetfilmeknél egyaránt hangsúlyos volt a szereplőknek a kívülállókhoz és a természethez való viszonya, illetve az, hogy látható legyen, az, hogy abba az adott filmbe, igenis, nagyon sok energiát belefektettek.
A FESZTIVÁL NAGYDÍJA:
# 722
Szörényi Csaba & Base Ciganyz
– A legfontosabb indok az élményközeliség. Mondok egy példát: a nemzetközi blokkban volt egy német bázisugró film. Tizenkét perc, csupa narráció, és annyira távolságtartó volt, hogy az borzasztó. Nem is értem, hogy kaphatott bármilyen díjat. A #722 egészen más volt, tökéletesen mutatta meg, hogy miről szól ez a sport, bátorság, koncentráció, munka. Filmes mesterfogások voltak benne, igazi posztmodern ötletek, például, ahogy bevágták a tévés interjúikat.
Egy másik szempont, a balesetek. Ez a sport erről is szól, benne van a pakliban, hogy eltörik néhány csontja annak, aki leugrik. Ugyanakkor nem dramatizálták túl, egyszerűen csak átjött, hogy ennek a dolognak két oldala van. Egyetlen hibája, hogy kicsivel hosszabb volt a kelleténél, mint ha mindent fel akartak volna használni, amit felvettek. Profik nem követnek el ilyen hibát.
A legjobb hegymászófilm/ a Tengerszem Sport díja:
Abisso Gortani
Simon Béla
– Ennek a filmnek a legnagyobb értéke az arányérzéke. Pontosan olyan hosszú, amilyennek lennie kell, egy perccel sem több. Egyedülálló a témaválasztás is, egy olyan olasz barlangot mutatnak be, melyet évek óta tárnak fel szívós munkával a magyar barlangászok. Egészen kiváló volt a világítás, ami egy barlangász film esetében igazi bravúr, emellett Simon Béla fantasztikusat alkotott zenei téren. Dramaturgiai szerepe volt a filmben.
A Legjobb kalandsportfilm:
FLASH
Gulyás Mihály-Szilágyi Márton
A FLASH esetében a vágást díjaztuk, nagyszerű munkát végeztek az alkotók. A film legnagyobb erénye mégis az, hogy elemi erővel jön át az életigenlés, az életöröm. Önmagában is díjazandó volt, hogy kerüli a film a közhelyeket. Nem azokat a berögzült dolgokat ismétli, amit már százszor elmondtak az ehhez hasonló filmekben.
A legjobb expedíciós film/ Agra díj:
Gyaloglás Gulágföldön
Szalkai Zoltán
Szalkai Zoltán filmjében egyrészt az egyedülálló bátorságot díjaztuk. Egyedül, a kamerájával járt be egy hatalmas területet Oroszország közepén, ahol köztörvényes bűnözőket tartanak fogva. A film gondolati mélysége pedig üzenet értékű volt. Nem voltak öncélúak a belső monológok, ezáltal a stand up technika egy követendő példájává vált az alkotás.
A legjobb természetfilm/ Landy Tours díj:
Mesél a láperdő
Mosonyi Szabolcs
– Mosonyi Szabolcs filmjében elsősorban a profi operatőri teljesítményt díjaztuk, ami talán az egész mezőnyben a legjobb volt. Szintén példaértékű az alkotó filmes elhivatottsága, az, ahogyan megpróbálja megérteni és megértetni a természetet. Egy pocsolya élővilágán, egy mikrokozmoszon leképezve megmutatja nekünk egy sokkal nagyobb léptékű világ, a makrokozmosz működését.
Kollmann András elmondta, hogy a szervezők külön köszönettel tartoznak a Duna TV – nek, amely megvette a díjnyertes filmeket, és műsorára tűzi azokat.
Meglepetés: könnyen lehet, hogy jövőre már a magyar kalandsport-film fesztivál is nemzetközi lesz, és külföldi produkciókkal versenghetnek a magyar alkotók remekei.
A technika ördöge
A díjkiosztó ceremónia után következett némi szünet, amit a látogatók sör tartalmú szeszes ital vásárlására és fogyasztására használtak leginkább. A nagyterem ajtajában megjelentek a jegyszedők, és elkezdték bebocsátani a felfokozott hangulatban várakozó tömeget. Ugyanis a nemzetközi szekció startjára még többen lettek, mint azelőtt. A nagyterembe pótszékeket kellett behozni, hogy csökkentsék az állva mozizók számát. Így is maradtak szép számmal, akik, ha nem is önszántukból, állóképességük javításra szánták a vasárnap estét.
 A nagykövet beszédét kevesen hallották |
Valaki jött és valami ment. Éppen pont a létező legjobbkor ment el a hangosítás. Akkor, amikor megérkezett Ronald Halpin kanadai nagykövet úr. A műsorvezető szájából elhangzott az ominózus blődli, miszerint a technika ördöge néha megbosszulja magát, majd következett a nagykövet hangosítás nélkül. Magyar nyelven (!) elmondott köszöntőjét, sajna a tizedik soron túl már nem lehetett hallani, így a hátul ülők pusztán a prominens személy jelenlétének tapsoltak. Az elől ülők elmondása szerint a jeles vendég nem egy honfitársunkat megszégyenítően törte a magyart. Ezúton is gratulálunk és köszönjük szépen a kedves gesztust.
A második lépés
Közel húsz perces várakozás és a műsorvezető magánszámai (többen kérték, hogy énekeljen, de szerencsére nem állt kötélnek) után, elkezdődött a Best of Banff. Három szekcióban vetítették le az idei Banff Festival díjnyertes alkotásait. Ha szabad egy kis személyes vonalat: számomra a legmegdöbbentőbb, Warren McDonald Second Step című filmje volt. Az ausztrál férfi egy hegymászó balesetben mindkét lábát elvesztette, de megőrizte lelkesedését, emberi méltóságát és a hegymászás iránti szenvedélyét. Az első lépés után, pedig megtette a másodikat. Azt követően, hogy művégtaggal megtanult járni, Warren visszatért a hegyek közé, és egy barátja segítségével megmászta a Federation Peaket.
Végszó
Egy ilyen nagyszerű eseményről zárásként illik valami szépet írni, és én ezt majd meg is teszem, de van valami, ami mellett nem mehetünk el szótlanul.
Ez pedig a helyszín. A Petőfi Csarnok méltátlan mind a névadóhoz, mind pedig egy kulturális eseményhez. Tökéletesen alkalmatlan minden olyan rendezvényre, aminek mondanivalója, kulturális üzenete van, ilyen például egy filmfesztivál. A kannás borral maratott betonpadlónál még a döngölt agyag is jobb lett volna, a külső igénytelenséget csak tovább fokozta a belső. A kanadai nagykövettől pedig nem fogjuk megkérdezni, hogy tetszett-e neki a helyszín, mert félünk a választól. Csak remélni tudjuk, hogy jövőre egy tőkeerős szponzor felkarolja ezt a kiváló rendezvényt, és olyan helyszínt biztosít neki, amit megérdemel.
Ez a nagyszerű fesztivál ugyanis egy kiváló helyszínt érdemel, szép padlóval, mázolt falakkal, bolhapiac nélkül, viszont profi vetítő felszereléssel és hangosítással. Ez persze csak pénz kérdése, amihez nem kell pénz, csak ész, erő és egyfajta szent akarat, azzal minden rendben volt.
