Harmadik alkalommal csatáztak egymással a világ legjobb papírrepülősei

Több mint nyolcvan ország papírrepülő-rajongói gyűltek össze Salzburgban, hogy békés légicsaták során döntsék el a 2012-es Red Bull Paper Wings Világbajnokság helyezéseinek sorsát. A város híres 7-es hangárjában több versenyszámban is új világbajnokokat hirdettek, így leghosszabb repülési időben, legnagyobb megtett távolságban és légi akrobatikában is. A győzelmet végül cseh, amerikai, lengyel, török és libanoni versenyzők szerezték meg.

 

A 2006-ban és 2009-ben hatalmas sikerrel megrendezett rendezvények után a világ legjobb papírrepülőseit ismét Salzburg látta vendégül a hétvégén, ahol a 2012. évi Red Bull Paper Wings Világbajnokság kétnapos nemzetközi döntője a serény hajtogatás, hajigálás és röptetés jegyében telt.

A világszerte megrendezett 634 előfutamon 37 125(!) versenyző vett részt, közülük azonban csak a legjobbak kaptak meghívót a 7-es hangár hatalmas csarnokába, ahol eldőlt a három világbajnoki cím sorsa.
 

A legnagyobb megtett távolság kategóriában a nagyon erős mezőnyt maga mögé utasítva végül a cseh Tomas Beck győzött, 50,37 méteres, hatalmas dobásával.

A második helyet a Bosznia-Hercegovinát képviselő Almir Kišija szerezte meg, a dobogó harmadik fokára pedig a 2009-es világbajnok, Jovica Kozlica állhatott.

A libanoni Elie Chemaly szerezte az első helyet a leghosszabb repülési idő szakágban: 10,68 másodperces siklással nyűgözte le a szép számú közönséget; ez azonban még bőven elmarad a jelenlegi, 25 másodpercnél is hosszabb világrekordtól.

A hétvége talán legkeményebb feladatát a légi akrobatika kategória pontozóbírói kapták, élükön a háromszoros olimpiai síugróbajnokkal, Thomas Morgensternnel.
Az öt zsűritag végül nem is egy, hanem két versenyzőnek is a maximális 50 pontot adott, így az amerikai Ryan Naccarato és a lengyel Tomasz Chodryra megosztottan végeztek a dobogó legfelső fokán.

A csapatversenyben a Team Turkey győzött Törökországból, miután mindhárom csapattag kategóriája tíz legjobban szereplő versenyzője között végzett.

Eredmények:
Leghosszabb repülési idő: 1. Elie Chemaly (LIB), 2. Gökhan Emiroglu (TUR), 3. Robi Fiser (SLO)
Légi akrobatika: 1. Tomasz Chodryra (POL), 1. Ryan Naccarato (USA), 3. Alfredo Ramirez (MEX)
Leghosszabb távolság: 1. Tomas Beck (CZE), 2. Almir Kisija (BOS), Jovica Kozlica (CRO)
Csapat: 1. Törökország

 

Comments

comments