Hamarosan csak minősített állatokon lovagolhatunk

Változik a szabályozás: ezentúl a lovaknak is alkalmassági vizsgát kell tenniük. Határidő: 2014. június 30.


Változnak a lovas turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó előírások,
ha minden igaz, a szakemberek álláspontjának figyelembe vételével.

Külön rendelet szabályozza ugyanis a a lovas turisztikai szolgáltatásokat, köztük a lovagoltatást, a lovas oktatást, a lovasterápiát, a terep- vagy túralovaglást, a fogathajtást, a fogathajtás-oktatást, a fogatoztatást, a lovas bemutatót és a létesítmények hatósági nyilvántartásba vételének feltételeit is.

Mivel a lovagoltatáskor a lovak képzettsége, kondíciója, kapcsolatteremtési képessége igen fontos tényező, így a lovaknak ezentúl bizonyos elvárásoknak meg kell felelniük.
A kiképzésük menetét nem szabályozzák majd az előírások, csupán az elvárt szintet határozzák meg, aminek egy-egy típusú szolgáltatásra kell megfelelniük.
A módosítás tartalmazza – új szabályozási elemként – a lovak alkalmassági vizsgálatára vonatkozó követelményeket is.

A lovasterápiát és a fogyatékos személyek lovagoltatását különösen nagyban érinti az új szabályozás. Először is világosan el kell különíteni a két kategóriát:

A lovasterápia egy speciális fejlesztő-rehabilitációs szolgáltatás, amely sérült, fogyatékos vagy pszichológiai kezelés alatt álló személy gyógyítására, készségei fejlesztésére, egészségi és pszichés állapotának javítására irányul. A lovasterápián jelen kell legyen egy megfelelő képesítéssel rendelkező szakember, azaz olyan végzett lovasterapeuta, aki emellett pszichológius, orvos, gyógytornász, gyógypedagógus, vagy konduktor.

Magyar Lovasterápia Szövetség, Fót

A fogyatékos személynek nyújtott lovas szolgáltatás a fogyatékos személy és a ló együttes felkészültségén alapuló, kondíciónövelő, rekreációs, szabadidős tevékenységként végezhető lovas oktatást, lovagoltatást, fogatoztatást, fogathajtás oktatását, lovas parasportot, valamint lovas speciális sportot jelent. Ezeknél jelen kell lennie egy képzett lovas oktatónak vagy edzőnek, aki továbbképzéssel lovasterapeuta végzettséget is szerzett – ismerteti a közlemény.

A képesítés megszerzésének határidejét a megfelelő felkészülés érdekében 2015. december 31-re írja elő a tervezet.
A lovas szolgáltatásba vont lovak minősítésének határideje 2014. június 30.

Comments

comments