Háborúban a parkban: bmx-esek és deszkások burrogtak össze

Összeszólalkoztak a gördeszkások és bmx-esek az egyesült államokbeli Phoenix városában. Az önjelölt helyi hős bmx-es, Jason Ryan minden követ megmozgat, hogy kedvelt sportját ne tiltsák ki a DC skate plázából. Nem riad meg semmitől sem, és ha kell, radikális módszerekhez folyamodik: közzétett egy felhívást, amelyben a DC-cipők égetésére szólítja fel társait.

Ryan felszólalása egészen pontosan Rob Dyrdek (DC shoes, Monster Energy) a skate plaza, a Street League és a The Rob Dyrdek Foundation megálmodója, valamint a városi vezetők felé irányul.
Decemberben kerül sor ugyanis a skate pláza átadására, amelybe a  Dyrdek Foundation 50 ezer dollárt fektetett. A város fejesei azonban már előre kitiltották a bmx-es srácokat a plázából.
Ryan "felháborítónak" és "elfogadhatatlannak" tartja, hogy egy ekkora városban, egy ekkora skateparkban nem férhet meg egymás mellett a két sport…


Ryan Jason a levegőben

Az ügy annyira kínossá vált, hogy megszólalt Dyrdek szóvivője is, aki jól helyrerakta a bmx-es lokálpatriótát:
"Először is ez a Rob Dyrdek Foundation. Ameddig Rob nem sajátítja el az összes extrém sportot, addig az erőfeszítései és dollárjai a gördeszkázásba vándorolnak, ugyanis ez az ő profilja. Másodszor: mi jártasak vagyunk a skatepark építésben, és tudjuk, hogy egy bmx-es pálya teljesen más felépítéssel rendelkezik, mint egy gördeszkás park. Azzal, hogy bmx-eztek a plázában komoly károkat okoztok a szegélyeknek és a "talajnak". Pont ez az oka annak, amiért ezeket a létesítményeket létrehozzuk, hogy legyen egy nyugodt körülményeket biztosító, csak gördeszkásoknak kiépített csarnok.“

Annak ellenére,
hogy Dyrdekék jól látják a helyzetet, tegyük hozzá, hogy a street bmx-ezés is megváltozott: a lépcsők-korlátok-szegélyek ugyanúgy tökéletesek a két keréken közlekedők számára is.
Ryan azonban úgy döntött, hogy elmegy tűntetni az épülő skate plázához, és felszólította társait a "Nagy DC cipő égetésre" – ezzel tiltakozva a márka diszkriminatív álláspontja ellen.


Az épülő park

Akik jártasak az utcai sportok világában, azok tudhatják, hogy a DC egyáltalán nem bmx-ellenes, sőt annyira nem, hogy bmx-es vonala is van, és olyan neveket szponzorált, mint Dave Mirra, vagy Allan Cook.
Amit a bmx-esek tehetnek az ügy érdekében az az, hogy petíciókat, gyűléseket, aláírásokat gyűjtenek, amik hatására a városi vezetőség beláthatja, hogy szükséges egy bmx-eseknek kialakított gyakorló terep is.

A Phoenix-hez legközelebbi bmx-park Chandler városában található, ahonnan a gördeszkások ki vannak tiltva.
Most akkor hogy is van ez?

Comments

comments