Gyorsulás csiga módra

Július végén Angliában rendezték a csiga gyorsasági világbajnokságot.

A Norfolk megyében található kis faluban, Conghamben már 25 éve rendezik meg ezt az állati versenyt, amely a szervezők szerint ideális hely a csigáknak, hiszen a környék tele van kisebb tavakkal, az idő pedig kellően nyirkos, ami még doppingolja is a nyálkás-indulókat.
 
A 2010-es megmérettetésen több száz puhatestű versenyző indult. A mérkőzés a következőképpen zajlott: a verseny egy asztalon zajlik, amelyre vizes ruhát terítenek. Két kört jelölnek ki a szervezők.
A csúszó-mászókat a kör alakú pálya belső körívére helyezik az „edzők”, az állatok feladata elmászni a
pálya külső körívére. 33 centimétert kell megtenniük.
A világrekord idő 2 perc, amelyet 1995-ben egy Archie nevű versenycsiga ért el.
 
Nem jó, ha egymásra másznak

A csekélynek tűnő táv teljesítése több szempontból sem egyszerű feladat a csigáknak, hiszen fontos lenne a gyorsaság, fegyelem és figyelem is, ami általában elkalandozik. Ugyanis, ha a csiga mászása során összetalálkozik egy másik társával, akkor általában elakad az útja, tapogatóival nekiesik, illetve versenytársa házára mászik. Ez megengedett, nem von eltiltást maga után, és még taktikának is felfogható.

Azonban, az igazán profi csigák azonnal célba veszik a célvonalat, nem lehet útjukról eltéríteni őket, levetkőzik csigalassúságú csúszási tempójukat és araszolnak az aranyéremért. Végül, a leggyorsabb célba érkező lesz a győztes.
 
Az idén, két csiga volt éles küzdelemben az első helyért. A 33 centiméteres távot a 2010-es győztes 3 perc 41 másodperc alatt csúszta le. Az állat tulajdonosa, a 62 éves Claire Lawrence nagyon büszke volt neveltjére, és örömmel emelte magasba a serleget, amely tele volt fejessalátával.
 
 
 
 
 
 
 

Comments

comments