GYÁSZ: Meghalt a szólómászás legendás guruja

Holtan találták egy sziklafal tövében John Bachart, a kötél nélküli sziklamászás nagymesterét. Most hibázott először. 52 éves volt.






“Ennek a sziklának törik a fogása, lesz rajta a hegymászónak szörnyű nyafogása. Tegnap is megpróbálta egy fiatalember, ma hiéna játszik a zúzott tetemmel.” – így szól egy hegymászó nóta a Szomorú vasárnap című sláger dallamára.

Amikor a Climbing magazin honlapján megláttam a John Bachar haláláról beszámoló írást, az előbb idézett nóta ötlött eszembe.

Morbid, de maga Bachar
kifejezetten morbid figura volt.
Őt tartották a kötélbiztosítás nélküli, azaz szólómászás gurujának. A 52 évesen elhunyt Bachar a hetvenes évek elején tűnt fel a sziklamászás boszorkánykonyhájának tartott Yosemite völgyben.
Hamar az egyik legjobb mászó lett: könnyedén hódította meg az akkori legnehezebb utakat. Egy idő után olyan szintre csiszolta tudását, hogy kötél nélkül is megpróbálkozott a legkeményebb falakkal.







“10 ezer dollárt kap, aki egy napig követni tud engem!” – ezt a feliratot tűzte ki John Bachar 1981-ben a Yosemite völgy egyik kempingjében.
A sziklamászókat komolyan foglalkoztatta a felajánlás, de senki sem mert arra vállalkozni, hogy egy napig együtt másszon Bacharral.
“Halott ember, aki megpróbálja.” – jegyzi meg John Long, a Bacharról készült Man-Myth-Legend című dokumentumfilmben.
Bachar ugyanis a legjobbaknál is jobb volt, hidegvérrel mászott fel kötél nélkül akár ismeretlen sziklafalakra.
Számára a szabad mászás egészen egyszerűen azt jelentette, hogy nem használ biztosítást. A szólómászás a világ legdurvább sportja, emellett a bázisugrási is csak egy vicc.
Minden mozdulatnak halálos jelentősége van. Ha akár egyetlen peremre rosszul rakja át a kezét az ember, akkor vége a dalnak.







Szuperarrogáns figura, de hát meg kell értenünk, ha valakinek a tudása mindenki felett áll, az a saját útját járja – jellemzi Bachart egyik jó barátja, Peter Croft.

Bachar sikere különlegesen jó mozgásában, edzésmódszerében, táplálkozásában és belső fegyelmében rejlett.

Egyetemi évei alatt kezdett mászni, a tanulmányait megszakította annak érdekében, hogy a sziklamászásnak szentelhesse minden idejét.

Mindez a hippi korszak kellős közepén, a hetvenes évek elején történt. Matematika professzor édesapja nehezen barátkozott meg ezzel, sokáig azt gondolta, úgyis megjön a gyerek esze és visszatér a civil életbe. Nem így történt. Bachar csatlakozott a Yosemite völgyben élő hegymászó-hippi kolóniához.

Az ezer méteres gránitfalakkal övezett völgy végtelen játéktérként szolgált, minden nap új utat pakoltak fel valamelyik sziklafalra. Bachar attól lett nagyágyú, hogy tudományos alapossággal állt hozzá a sziklamászáshoz. Tanulmányozta az edzésmódszereket és a táplálkozástudományt, a korabeli élsportolók módszereit alkalmazta erre a sportágra.

A korabeli beszámolók szerint a legendás sziklamászó kempingben, a Camp 4- ban álló sátra körül számos különféle speciális edzőfelszerelés hevert. Az egyik az un. Bachar létra, ez egy falapra csavarozott lécsort jelent. A lécekre csak az ember utolsó ujjpercei férnek rá, húzódzkodás közben pont azokat az izomcsoportokat erősíti, amire mászáskor szükség van.
Bachar a sok edzésnek köszönhetően képes volt az egykezes húzódzkodásra úgy, hogy 6-10 kilós súlyt akasztott a lábára. Emellett állandóan lazított és meditált. Edzésmódszereit ma már szinte minden sziklamászó magáévá tette.

A szóló, vagyis kötélbiztosítás nélküli sziklamászást
a bulderezés hozta. A néhány mozdulatból álló, jellemzően néhány méter magas sziklamászó kunsztokban Bachar igazán szabadnak érezte magát. Mászópartnere, John Long ösztönözte, próbáljon meg néhány utat kötél nélkül. Bachar rákapott a dologra.Az első egy5.7-es (UIAA skálán V-VI) nehézségű Double Cross út voltJoshua Tree-ben. Szépen egyre magasabbra tette a mércét, 1980-ban már az akkori skála legnehezebbnek számító 5.12-es fokozatában is magabiztosan mászott kötél nélkül.
Olyan akciói voltak, mint a 3 kötélhosszas Waverly Wafer (5.10c) szólózása.

Ha valahol kötelet használt, ott sem vitte túlzásba a biztosítást. 1981-ben Tulomne Meadowsban mászott egy új utat, a 150 méter magas falban összesen 13 közteset használt. Ez azt jelenti, hogy 10-15 méterenként rakott be szövet vagy éket. Mindezzel arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a szóknak nem szabad tönkretenniük sziklafalakat. Abban az időben kezdett terjedni a nittelés. Ez azt jelenti, hogy a sziklába 3-4 centis lyukatfúrnak, ebbe beütnek egy dübelt amibe acélfület csavarnak. Biztonságosnak biztonságos, de ez lényegében szemetelés. A helyi mászók a tiszta mászást szorgalmazták, ami azt jelenti, hogy olyan biztosítóeszközöket kell használni, ami nem teszi tönkre a sziklákat. A sportág ellentmondásosan fejlődött, sokan követik az irányzatot, sokhelyütt ugyanakkor magasról tesznek a természetvédelemre és nitteket fúrnak.








1986-ban Bachar azzal került a figyelem középpontjába, hogy Peter Croft-tal 14 óra alatt





megmászták a Yosemite völgy két gigantikus sziklafalát, az El Capitant és a Half Dome-ot. Egy nap alatt csaknem két kilométernyi függőleges gránitot másztak meg. Ezzel kezdetét vette a sebességi versengés, mászók minél rövidebb idő alatt próbálják leküzdeni a legnagyobb falakat.

Az 1990-es évek elején Bachar az Acopa sziklamászó felszereléseket gyártó vállalat tervezőjeként kezdett dolgozni. Természetesen folyamatosan mászott, olyan utakat szólózott meg, mint az Owens River Gorge-ban található a Enterprise (5.12b) és a Red Rock-on lévő The Gift (5.12c). 2005-ben One Man, One Myth, One Legend címmel készült róla dokumentumfilm. Egy évre rá súlyos autóbalesetet szenvedett, 6 csigolyája tört el.
Hosszú lábadozás és kitartó edzés után mostanában érte el korábbi formáját.Július ötödikén lakóhelye közelében, a Mamoth tónál lévő Dike Wall-re indult mászni. Tetemét sziklamászók találták meg. 52 éves volt, most hibázott életében először, pedig feszítette a húrt.

Személyével olyan ember ment el, aki páratlanul sokat adott hozzá a sziklamászás fejlődéséhez.




















Comments

comments