Gördeszkás Piknik Budapesten

Július 17-én gördeszkás felvonulás lesz Budapesten. A rendezvény egyik célja, hogy népszerűsítse a deszkás sportot, más részről szeretné felhívni a városvezetés figyelmét arra, hogy bár rengeteg fiatal űzi ezt sportot, alkalmas pályát eddig még nem építettek nekik.

 

A rendezvény Budapest első és egyetlen szervezett gördeszkás felvonulása, melyre a résztvevők július 17-én szombaton, délután 16 órától gyülekeznek majd az Erzsébet-téren. A felvonulás meghatározott útvonalon, többek közt a Bajcsy-Zsilinszky út, a Nyugati tér, a Hősök tere érintésével a Közlekedési Múzeumig megy majd.

Mission statement

 
A rendezvény egyik célja, hogy népszerűsítse a deszkás sportot, más részről szeretné felhívni a városvezetés figyelmét arra, hogy bár rengeteg fiatal űzi ezt a városi sportot, alkalmas pályát eddig még nem építettek nekik. A felvonulás a tervek szerint 40-45 percig tart majd, ezután a Városligetben Deszkás Piknikre várják a résztvevőket.

A Karmatronic zenei formáció dj-producere, Achilles Filippo Sparta lvezeti fel a vonuló deszkásokat. A 33 éves Filippo „öreg” deszkás, bár egy nagyobb kihagyás után csak mostanában kezdett el újra hajtani. A Piknik szervezői készítettek vele egy interjút, ezt itt lehet olvasni.

Precedens

Nemrég Győrben tartottak felvonulást a gördeszkások, tiltakozásul az ellen, hogy a helyi önkormányzat kitiltotta őket a belvárosból.


Kapcsolódó cikkek:
 

Comments

comments