Frisbee: 100 km/órás sebességgel versenybe dobott korongok

Nagy erővel készülnek a szervezők és komoly felkészüléssel a versenyzők a július végi, fonyódi 6. Nemzetközi Strand Frisbee Bajnokságra, melyen 200 versenyző méri össze tudását.

Az Ultimate Frisbee több típusú pályafelületen játszható, a fonyódi, strandi versenyen homokos talajon hozhatják majd játékba a korongot a versenyzők. Két, 20 x 40 méteres pályán zajlanak majd a megmérettetések.
 
Hatalmas erőfeszítést igényel a homokos játéktér
 
– Nem egyszerű kihívás a homokos pálya, sokkal nehezebb az elindulás és megállás ilyen terepen, úgyhogy jelentős kondíciót igényel a versenyzőktől, ha ilyen terepen játszanak. Ezen kívül, pluszban még a hőséggel is számolniuk kell a megmérettetéseken – utalt a fonyódi torna nehézségeire Furkó Róbert, a Magyar Frisbee Szövetség elnöke, a verseny főszervezője.
 
Mint azt az extrem.hu-nak elmondta, lezárultak a nevezések, 6 ország 26 csapatának 200 versenyzője méri majd össze tudását a fonyódi tornán, 3 kategóriában.
Jönnek többek között Horvátországból, Ausztriából, Németországból és Szlovéniából is csapatok. – Három magyar csapat lesz az indulók között és ami az esélyeket illeti, dobogós helyre várjuk őket, megcélozva az aranyérmeket – emelte ki Róbert.
 
Vetődések sérülés nélkül
 
Ami a frisbee játékkal járó esetleges sérüléseket illeti, erről Róbert elmondta, nem beszélhetünk
sérülésveszélyes sportágról, hiszen a korong utáni vetődések látványosak, de nem veszélyesek, hiszen profi versenyzőkről van szó, akik megtanultak esni.
Azonban, ha azt vesszük, hogy egy profi játékos erővel megdobott korongja – annak ellenére, hogy a korong csupán 178 grammos – mégiscsak 80-100 kilométeres sebességgel képes szállni, így a játékosoknak igencsak figyelni kell a korong pontos elkapására.
 
A lényeg, aki a nyári balatoni melegben megunta a napozást és szívesen szurkolna a magyar csapatoknak, izgalmas mérkőzéseket szemlélve, az a fonyódi városi strand területén (a strandi belépőn kívül), ingyenesen nézheti meg a tornát.
 
 
 
 

Comments

comments