Forradalmasították a szabadsízést

Franciaország, Les Arcs – péntek tizenharmadikán huszonnégy extrém sportoló özönlötte el a valaha épített legnagyobb havas skatepark-ot a második B&E Invitational verseny miatt. A meghívásos freestyle síversenyre huszonöt profi rider kapott meghívást a világ számtalan pontjáról, rajtuk kívül pedig ketten egy videóversenyen keresztül juthattak be a meghívottak közé.
A fentebb említett indulók között olyan nevek szerepeltek, mint Sammy Carlson,
 Jossi Wells vagy épp Tom Wallisch, akik mindannyian többszörös X Games érmesek és egyben olimpikonok is. Az invitáltak között volt még továbbá Candide Thovex is, aki saját filmprojektje miatt nem tudott megjelenni a versenyen. Helyette azonban esélyt kaphatott egy helyi versenyző, aki nagyon jó választásnak bizonyult, mivel hatalmas sikert aratott a közönség körében…

B&E 2015 - Friday- - pierre rougeot- David Malacrida - LR-19

A hazai kedvenc, Pierre Rougeot a levegőben Fotó: David Malacrida

Az indulók közt ott volt Henrik Harlaut és Phil Casabon is, az ő nevükhöz fűződik ennek a rendezvénynek a kitalálása. Tavaly szervezték az első B&E Invitaionalt, ami nagyon jól sikerült, így idén is a szervezés mellett döntöttek. A rendezvény helyszínéül ezúttal is a Les Arcs síparadicsom szolgált, ami a magas hegyek panorámájával büszkélkedhet, és nem utolsó sorban gyönyörű rálátást nyújt a Mont Blancra, Európa legmagasabb hegyére. A három napos rendezvény alatt végig sütött a nap, és a hangulat is remek voltA művészi “játszótéren” – amit kizárólag a verseny miatt építenek, majd utána lebontják – a versenyzők kihasználhatták kreativitásukat, és szükség volt tehetségükre is: nekik, és a pálya kialakításnak köszönhetően egyetlen menet sem volt ugyanolyan. Ráadásul tényleg a legjobbak csaphattak össze egymással – szerencsére nem szó szerint –, egy napon és egy helyszínen, ami ritkaságnak számít.

B&E 2015 - Friday- - samy carlson- David Malacrida - LR-14

Samy Carlson Fotó: David Malacrida

A pálya felépítését leginkább egy gördeszkaparkhoz lehetne hasonlítani. Az előkészületek több mint három hétig tartottak, de például a havat már február elejétől gyűjtötték, hogy elegendő mennyiség álljon a rendelkezésükre a monumentális park megépítéséhez. Csütörtökön megkezdődött a hivatalos edzés, ami déltől egészen öt óráig tartott. Mivel kora reggel még nagyon jegesek voltak a pályák, ezért jobbnak látták későbbi időpontra csúsztatni az edzések kezdetét. Mivel ez a rendezvény inkább “baráti csúszás” jellegű volt, mint egy komoly verseny, látni lehetett, hogy a ridereken nem volt akkora nyomás és sokkal lazábban vették a dolgot.

Pénteken elérkezett a várva várt nap. A délelőtt a pálya kisebb-nagyobb hibáinak kijavításával telt, tökéletesítették az ugratókat és az íveket, a sajtó emberei elkészítették az interjúkat és egy órától kezdetét is vehette az edzés.  Három órától kezdődött a jam session, ami annyit jelent, hogy a 25 ridernek két óra állt a rendelkezésére, hogy bemutathassa legjobb köreit a parkban. A bírók a pálya aljában ülve monitorokon keresztül nézték és pontozták a versenyzőket. A pontozásnál figyelmbe vették a stílust és a kreativitást, de emelett nagy hangsúlyt fektettek a trükkök technikai részleteire és a landolásra is. Az internetes élő adásnak köszönhetően hirdettek egy közönség által megszavazott különdíjat is.

A versenyzők egy része igyekezett kihasználni a teljes pályát a minél több trükk végrehajtása érdekében, ezzel szemben akadt, aki egyetlen nagy trükkre építette a körét. Ilyen volt például Sammy Carlson is, aki egy transzfert az egyik ugrató ívéből a másikba egy dupla szaltóval ugrott át, amit szakmailag úgy hívnak, hogy Double flatspin 900. Őt követte Henrik Harlaut, ő viszont inkább az ugrások magasságára és stílusára koncentrált. A francia versenyzők is nagyon jól teljesítettek: hozzájuk fűződtek a legtechnikásabb trükkök a pályán.

action

A jam session végeztével, hét órától kezdődött a “Best Style” night session, de sajnálatos módon estére visszafagyott a hó, ezért balesetveszélyes volt a pálya. Szerencsére ezt a versenyzők is észlelték, ezért nagyon figyelmesen hajtották végre stílusosabbnál stílusosabb trükkjeiket. Ezután következett az úgynevezett fél idő show, akinek a sztárvendége nem más, mint a Wu tang Clanból ismert Masta Killa volt. Köztudott, hogy a két szervező Henrik és Phil nagy kedvence a Wu tang Clan, ezért úgy gondolták hogy meghívják Masta Killa-t egy 40 perces kis koncertre. Masta a nyilatkozata szerint nagyon örült a meghívásnak, mert bár saját bevallása szerint ritkán jár a hegyekben, sosem gondolta volna hogy zenéjének szerepe lehet egy ilyen kiforrt sportkultúra életében.

lifestyle
A koncert végeztével megkezdődhetett a “Best Trick”, azaz a legjobb trükk verseny, ami egyben a záró jam session is volt. Hatvan perc állt a sportolók rendelkezésére, hogy bemutathassák legjobb trükkjeiket. A pálya ekkor már igazán jeges volt, ezért az elején csak bemelegítő jelleggel próbálgatták a türkkjeiket, az utolsó fél órában azonban mindenki odatette magát és a legjobb trükkjeit mutatta be, felejthetetlen élményt nyújtva ezzel a nézőknek. A “Best Trick” verseny zárultával kezdetét vehette a végső eredményhirdetés.

Elsőként az internetes közönségszavazás nyertesét hirdették ki, aki nem más volt, mint Henrik Harlaut. Henrik valószínüleg különleges trükkjeivel és egyedi stílusával nyerte el a live stream közönség szavazatait. A “Best Style” kategóriában Phil Casaboné lett a dicsőség. Az est meglepetése egyértelműen Noah Albaladejo volt. A ’92-es születésű, andorrai származású fiatalember vihette haza a “Best Trick”- ért és a “Best Overall”- ért járó díjat. Noah kevésbé ismert a profi versenyzők köreiben, ezért is volt sokak számára meglepetés, hogy mindkét díjat besöpörte. A legjobb trükkért járó díjat egy hatalmas “450 transfer to wallride”- nak köszönhette, míg egész napos kitartása, trükkjeinek változatossága és határtalan kreativitása a “Best Overall” kategóriában is a csúcsra vitte.

B&E 2015 - Friday- - - David Malacrida - LR-25

Noah ALBALADEJO a bajnok! Fotó: David Malacrida

Egy két perces videós összeállítás is készült a nem mindennapi programról, amit hivatalos YouTube csatornánkon keresztül tekinthettek meg, íme:

Forrás: Frank Szandra és Nagy Szilveszter / Monster Energy

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.