Fordult a kocka

Szeptember 12-én tartották a félcső BMX döntőt az idei Gravity Games-en. A tavalyi első két helyezett csatájának kiéleződését várta mindenki. A nézőknek persze nem kellett csalódniuk. Az extrem.hu beszámolója a veszélyes manőverekről, illetve a döntetlen állásról.


Dave Mirra nyerő trükkje
Fotó: Pat Wright/Gravity Games

Dave Mirra (Greenville, Észak-Karolina) még jól emlékezett a 2002-es Gravity Games félcső BMX döntőjére. Akkor ugyanis csak két tizeddel maradt le Simon Tabrontól (Newquay, Egyesült Királyság). Éppen ezért nyilvánvaló volt, hogy az idei rendezvényen megpróbálja megváltoztatni a tavalyi állást.



Talán túlzottan is akarta az aranyat, hiszen első körében rögtön el is esett, amikor megpróbált végrehajtani egy nehéz trükköt. Egy 540 fokos tailwhip-et (a bringa tengely körüli megpörgetése) szeretett volna kombinálni egy X-up flair-rel. Az X-upnál a BMX-es a kormányt 180 fokosan elfordítja, így a karok egy X formát alkotnak, majd visszafordítja a kormányt, mielőtt az elsőkerék leérne a földre. A flair pedig egy backflip-pel kezdődik, amelynél a bringás hátrafelé kezdi meg a pörgést, s ami a flair esetében egy 180 fokos forgásban végződik úgy, hogy a bringás előrefelé érkezzen.



Nagyon hasonló helyzet alakult ki idén is, hiszen az utolsó kör előtt még mindig Tabront kellet megelőznie. Így hát bevetette kedvenc ugrásait, melyből az egyik a már bemutatott tailwhip 540 volt, s nem maradhatott el a double tailwhip sem, amikor kétszer forgatja meg a BMX-et a tengelye körül. Nem is maradt el a megérdemelt eredmény, ugyanis, még ha minimális pontokkal is, de megnyerte a BMX félcső döntőt.


Kevin Robinson
Fotó: Pat Wright/Gravity Games

„Már szinte teljesen elfelejtettem, milyen is aranyat nyerni. Annyira jó érzés újra a dobogó első fokán állni.” – nyilatkozta Mirra a szervezőknek.



A második és a harmadik helyen egy érdekes helyzet alakult ki, ugyanis mind az ezüstérmes, mind a bronzérmes ugyanannyi ponttal rendelkezett. Mégis valahogy el kellett dönteni, ki legyen a második, és ki a harmadik.



Kevin Robinson (State College, Pennsylvania) rögtön első körétől remekelt. Egy sor tipikus technikai trükköt mutatott be: flair, 540 fokos variációk, tailwhip, illetve csak sima, de annál magasabb ugrások a rámpáról.



Robinson első Gravity Games medálját két évvel ezelőtt nyerte, akkor még Providence-ben. Második helyen végzett. Sőt, más sportágban is kipróbálta magát: csupán pár hónappal ezelőtt pédául egy testépítő versenyen vett részt, ahol a harmadik helyet szerezte meg. A bíróktól 92.2 pontot kapott.


Simon sem szomorú
Fotó: Gravity Games

A döntetlen tehát Robinson és Tabron között alakult ki. Tabron az idei Gravity Games-en hajtotta végre első, fék nélküli 900 fokos ugrását. „Előző héten leszereltem a fékeimet, mert a legjobb barátom úgy törte el a kezét, hogy a fékkar beakadt a nadrágjába. Persze gondoltam arra, hogy magammal hozom a féket arra az esetre, ha mégis beijednék, de aztán kitartottam, és kockáztattam. ” – nyilatkozta Tabron a szervezőknek. A fék nélküli versenyzés több pörgést engedett meg a tavalyi aranyérmesnek. Köreit ő is teletömte 540 fokos variációkkal. Úgy számolta, hogy az idei versenyen hajtotta végre életében az ötvenedik 900-as ugrását. A bíróktól 92.2 pontot kapott. Ugyanannyit, mint Robinson.



Végül hosszas tanácskozás után a bírók úgy döntöttek, hogy, bár Tabron és Robinson is egyaránt 92.2 pontot kapott, mégis Robinsonnak ítélik az ezüstérmet, mivel ő kapott magasabb pontszámot második köréért.


Félcső BMX végeredmények:
1. Dave Mirra, 95.0

2. Kevin Robinson, 92.2

3. Simon Tabron, 92.2

4. Chad Kagy, 91.0

5. Jimmy Walker, 90.8

6. Jamie Bestwick, 90.6

7. Dennis McCoy, 90.0

8. John Parker, 88.4

9. Koji Kraft, 87.4

10. Jay Eggleston, 86.0

Comments

comments