Footgolf: Tajtyi Róbert szétrúgás után nyert Belgiumban

A European FootGolf Trophy Tour (EFTT) nyolcadik állomásának a Belgium határán található Henri-Chapelle adott otthont. A tavaly év végi portugáliai verseny óta először bizonyult magyar játékos a legjobbnak – írja a magyarfootgolf.hu.

10501758_1030437116967846_2661930920929049898_n

A tizenöt versenyhétvégéből álló kontinentális sorozat a belga állomássál túl van az idei etap felén. A szombaton másodikként forduló Tajtyi Róbert idegtépő izgalmakat követően tudott nyerni. A pálya második felénél átvette a vezetést, ám az utolsó lyukon kétpontos vezetését nem tudta megtartani. Jöhetett a szétlövés a holland Ricardo van Eijk ellen, amit a Budapest FootGolf Team játékosa nyert. Ezzel ő az első magyar, aki idén nyerni tudott egy EFTT-versenyen.

“A pálya borzasztó nehéz volt,” – mondta a versenyt követően Róbert. “Voltak vízválasztó lyukak, ott próbáltam minimális pontveszteséggel továbbmenni, ami sikerült is. Ma próbáltam az előző napi előnyömet megtartani. Kiegyensúlyozott tudtam maradni. Végül a szétrúgás előtt mindent átgondoltam, mindent előszedtem, amit a footgolfban tanultam és gyakoroltam, így megnyertem életem első nemzetközi versenyét. Hogy büszke vagyok-e? Nagyon!”

Balázsi Csaba 5., Papp Péter 16., Podusil György 30. lett a hatvanhét induló közül.

A sorozat július utolsó hétvégéjén, Írországban folytatódik. Az eddigi eredmények ITT megtalálhatóak.

Forrás: magyarfootgolf.hu

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.