Felfokozott izgalmak Európa szörfparadicsomában

Utolsó előtti állomásához érkezett a női hullámlovasok világbajnoki versenysorozata. Olyan helyezések születtek, amelyek teljesen nyitottá tették a majd csak decemberben kezdődő, de mindent eldöntő, utolsó összecsapást. Hullámmentes napok, izgalmas fordulatok és nagy csalódások az extrem.hu beszámolójában.

A női világbajnoki versenysorozat (WCT) utolsó előtti állomása Franciaország délnyugati partvidéke volt. A Profi Szörfösök Szövetsége (ASP) által rendezett eseményt nagy érdeklődéssel várták a hullámlovaglás szerelmesei, mivel ezzel az állomással együtt már csak két helyen volt lehetőségük a lányoknak a raglistán való előrébb jutásra. Meg kell jegyezni, nagy meglepetésekkel szolgált a Roxy Pro France. A helyszín Les Bourdaines volt.



A rangos esemény előtti napokban még mindenki arról beszélt, hogy Keala Kennelly (Kauai, Hawaii), aki jelenleg a világranglista első helyén áll, mindent meg fog tenni azért, hogy itt is nyerjen, és hogy ezzel biztosíthassa előnyét az utolsó állomásig, majd könnyedén megnyerhesse a világbajnokságot.



A 2002-es év bajnoka, Layne Beachley (Dee Why, Ausztrália) egy évvel ezelőtt megnyerte az akkori Roxy Pro France-t. Akkor ugyanez volt a helyzet: Layne nem volt az első helyen, hanem éppen Franciaországban szerezte meg a vezetést, miután később a hely megtartásával megnyerte a világbajnokságot is. Idén ezt szerette volna megismételni.


A verseny helyszíne
Fotó: ASPWorldtour.com/Tostee

A női kategóriában, minden évben a világ 16 legjobb szörföse indulhat. A 17. helyen álló hölgy állandó tartalékosnak számít, aki ebben az évben az ausztrál Kate Skarratt, s még egy személy is részt vehet a nagyok versenyében a Roxy Pro France első köre előtt rendezett selejtezőben való teljesítmény alapján.



A verseny először a nem megfelelő szörfözési kondíciók, majd később a rossz időjárás miatt elég lassan kezdődhetett csak meg. Az első napon, azaz szeptember 30-án az óceán teljesen lapos volt, hullámnak még csak nyomát sem lehetett látni.


Emmanuelle remek formában volt
Fotó: ASPWorldtour.com/Tostee

Másnap már javult a helyzet, hiszen jó 0,3-1 méteres hullámok érkeztek, melyek az utóbbi napok legjobb szörfözési lehetőségét nyújtották. Majd a verseny harmadik napján, azaz október 2-án kezdődtek a meghökkentő dolgok. Először a selejtezőből tartalékosként bejutott az éles versenybe a francia Emmanuelle Joly, aki ugyanezzel a lendülettel meg is verte az első helyen álló Keala-t közös menetükben. Emmanuelle csak úgy mellesleg egy 32 éves, kétgyermekes anya a világhírű Biarritz környékéről, aki gyermekei miatt elég sokáig volt távol a versenyszerű hullámlovaglástól.


A francia tartalékos nyerő menete után
Fotó: ASPWorldtour.com/Tostee

A harmadik napon viharossá vált az idő, ami még a negyedik napon sem javult, s ami miatt nem lehetett folytatni az alig megkezdett versenyt. A bajnokság érdemi része aztán csak a kilencedik naptól kezdődött el, amikor is a helyszínt megváltoztatták, és mindenki Lafitenia, vagyis dél felé vette az irányt. Igaz, még mindig viharos volt az idő jó 1-1,5 méteres hullámokkal. Az egész esemény második meghökkentő esete ezen a napon történt meg, a főszereplők pedig még mindig Keala és Emmanuelle voltak. Történt ugyanis, hogy a jelenleg első helyen álló hawaii és a tartalékos francia újfent egy menetbe kerültek, de immár a harmadik, elődöntő előtti körben. Emmanuelle olyan jó formában volt, hogy Kealának néha nagyon oda kellett figyelnie, hogy megfelelő pontokat kapjon. Emmanuelle végül vereséget mért Kealára, kiejtve így őt. Erre senki sem számított.



“Emmanuelle egy hihetetlenül tehetséges szörfös. Már egy jó ideje a WCT-ben versenyezhetne, ha nem a másik, a családi utat választotta volna. Tisztelem, amit csinál. Mindazonáltal ami a világbajnoki címet illeti, nem akartam, hogy ez az egész Hawaii-ig húzódjon. Akkorra már nyugodt szerettem volna lenni, és csak ünnepelni, de úgy tűnik, még van egy kis dolgom.” – nyilatkozta Keala az ASP-nek.


Chelsea megmutatta
Fotó: ASPWorldtour.com/Tostee

A végső összecsapás



Eljött az utolsó, mindent eldöntő nap. A helyszín megint változott, mindenki La Graviere-n gyűlt össze. Szerencsére a szörfkondíciók egyre jobbá váltak, hiszen a hullámok már 1,3-2 méteresek voltak. Igaz, erős áramlatokkal kellett szembenézniük a versenyzőknek. Az elődöntők győztesei Chelsea Georgeson (Avalon, Ausztrália), Lynette MacKenzie (Sydney, Ausztrália), Layne Beachley és Heather Clark (Port Shepstone, Dél-Amerika) lettek. Ők voltak esélyesek a Roxy Pro France első helyére.


A Roxy Pro France első helyezettje
Fotó: ASPWorldtour.com/Tostee

A 19 éves Chelsea-nek ez volt élete első WCT döntője. Nagyon elszánt volt, és mindent meg is tett azért, hogy nyerjen. Mert hát ő volt az, aki megszerezte az első helyet. Hiába nem tudott kijönni egy belső tölcsérből, mely miatt a súlyos víztömeg testén landolt, mindig visszalapátolt, és mindig megpróbált valami kiemelkedőt nyújtani. Ezzel a teljesítményével a versenysorozatban jelenleg a harmadik helyen áll, és még arra is van lehetősége, hogy az év végén világbajnokként ünnepeljék. Főleg azért, mert az első helyen álló Kealától csak 60 pont választja el, ami szinte a nullával egyenlő. “El sem hiszem, hogy ez megtörtént. Egy menetben voltam Layne-nel most is, mint annyiszor ezelőtt, de még soha nem tudtam megverni őt. Éppen ezért nagyon jó érzés, hogy pont egy döntőben tudtam felülkerekedni. Az, hogy ki lesz a világbajnok, majd Hawaii-on kiderül. Arra már gondolni sem mertem, hogy esetleg én is az esélyesek között lehetek.” – nyilatkozta Chelsea az ASP-nek. A második helyen Layne Beachley, a harmadik helyen pedig Heather Clark végzett.



A nők világbajnoki versenysorozatának utolsó állomása a Billabong Pro lesz december 8-20-ig. A helyszín Honolulu Bay, Maui, Hawaii. Úgy tűnik, a várakozásokkal ellentétben még semmi sem biztos. Mindenkinek a legjobb formáját kell nyújtania, ami egy színvonalas, mérhetetlenül izgalmas és nagyon látványos utolsó összecsapást fog eredményezni. Meglátjuk!


A női világbajnoki versenysorozat jelenlegi állása
1. Keala Kennelly (Hawaii), 3120 pont

2. Layne Beachley (Ausztrália), 3084 pont

3. Chelsea Georgeson (Ausztrália), 3060 pont

4. Heather Clark (Dél-Amerika), 2844 pont

5. Sofia Mulanovich (Peru), 2424 pont

(A fotók a Profi Szörfösök Szövetségének (ASP) hivatalos oldaláról valók.)

Comments

comments