Tinédzserek írják újra a szörfözés nagykönyvét

A középiskolás korú gyerekeket általában úgy képzeljük el, hogy ritkább esetben otthon házi feladatot írnak, de általában éppen lógnak valahol, és ipari méretű semmittevéssel ütik el az időt a haverokkal. Ezek a tinédzserek viszont nem átlagosak, most éppen azon fáradoznak, hogy újrafogalmazzák a szörfözés nagykönyvét. Jól tesszük, ha megjegyezzük a neveiket.

tyler_larronde

1. Riley Laing. A 14 éves ausztrál kissrác még a saját bevallása szerint is olyan hullámokat lovagolt meg eddig 2014-ben, amire tavaly még gondolni sem mert. Nemcsak tehetséges, hanem elkötelezett is. “Hihetetlen, hogy ennyi évesen mekkora hullámokon képes szörfözni – mondta róla Justin Allport, ausztrál szörfös legenda. – Normál esetben évtizedek kellenek ahhoz, hogy ilyesmikre képes legyen az ember.” Akkor vajon mit hoz majd az elkövetkezendő három évtized?

2. Kona Oliveira. Hawaii új sztárja már 15 évesen azzal szerzett hírnevet, hogy elképesztő óriáshullámokat lovagolt meg a szörfösök kultikus partjánál, a Jaws-on. Kala Alexander, aki nagymenőnek számít ezen a területen, azt írta róla, hogy azért viszi többre bárkinél, mert alázatos és tisztelettudó. “Nagy dolgokat várhatunk tőle a jövőben, igazi legenda lesz.”

3. Tyler Larronde. Ő is a Jawson bizonyított, ráadásul már két évvel ezelőtt, mikor még középiskolába járt. Generációja legnagyobb reménysége a hawaii Mauin, és minél komolyabban néz ki egy hullám, annál nagyobb a valószínűsége, hogy valahol ő is rajta van a deszkájával. Volt kitől örökölnie a tehetségét, édesapja a 80-as, 90-es évek egyik úttörőjének számított az óriáshullámokon való szörfözésben. A 19 éves srác csendes és szerény, helyette a deszkája beszél.

4. Mikey Wright. Mint Luke Skywalker családját az Erő a Star Warsban, úgy hatja át a 17 éves Wrightét a szörf szeretete és a tehetség, amit már a DNS-ében hordoz. Bátyja, Owen, és nővére, Tyler árnyékában kezdett a hullámokon lovagolni, és az utóbbi két évben elképesztő mutatványokkal lepte meg a szörfvilágot. A jelek szerint testvérei nyomába lépett, profi lett az óriáshullámokon, és nemcsak kreatív, de imád versenyezni.

5. Russell Bierke. “Ő az ausztrál szörfösök gyorsan fejlődő piacán a legesélyesebb, hogy a legjobb legyen az óriáshullámokon” – mondta róla teljes magabiztossággal Tim Bonython videós. A 16 éves szőke srácot ösztönös tehetségnek tartják, aki gyorsan felnőtt a veszélyes, de világklasszishoz méltó feladathoz. Mentora édesapja, Kirk, aki 12 éves kora óta egyengeti karrierét.

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.