Ez csúcs (lesz)!

Az extrem.hu immár kéthónapos fennállása óta sok bátor emberről, több különleges sportról olvashattatok. Az extrem.hu életében eljött egy újabb első alkalom: az első világcsúcs. Drukkoljatok velünk a fiúkért!

Ugyanis eljött a pillanat, amikor első alkalommal számolhatunk be igazi, hamisítatlan világcsúcskísérletről. Simonics Péter, aki 1992-től a magyar siklóernyős válogatott szövetségi kapitánya és Forgó Szilárd, két mindenre elszánt, és mindenre felkészült siklóernyős ugyanis november 9-én Brazíliába utazott, hogy megdöntse, túlrepülje a jelenlegi világcsúcsot, ráadásul nem is egy, hanem két kategóriában. A két magyar sportember négy hetet tölt majd Brazíliában, pontosabban négy hetet jelölt meg a Nemzetközi Repülős Szövetségnek az aktuális csúcs megdöntésére. A FAI visszajelzett, vagyis immár teljesen hivatalos a kísérlet.



A csúcsok:


Min. 257 km-en át

A magyar páros (kiegészülve Török Zoltán profi operatőrrel és egy kísérővel) arra készül, hogy a céltáv-, valamint a tandemkategóriában repülje le a világot. Az elsőben mindketten egyenként startolnak, és a táv, amit meg kel tenniük, 257 kilométer (a mostani rekord 251.2 kilométer). Meghatározzák a start helyét, majd azt is, hogy hol kell célba érniük – a két pont egymástól több mint 257 kilométerre van, s a pontos landolás is számít.



A tandemugrásnál pedig ketten ülnek egymás előtt-mellett egy ernyő alatt, és szintén célba kell érniük, nem csak úgy repkedni bele a világba, a minimális távolság a világcsúcshoz 216 kilométer – a rekord itt 215 kilométer.



S hogy mi a cél, a világcsúcsnál is magasabb cél?



„A siklóernyős balesetek zöme ma abból adódik, hogy az emberek nem olyan ernyővel repülnek, amely a vezetői képességeiknek megfelelő, hanem próbálnak minél jobb, drágább ernyőt vezetni” – árulta el az indulás előtt Simoncsik Péter.

“Éppen ezért mi kisebb kategóriás, nem csúcsminőségű, inkább amolyan tanulóernyőkkel repülünk majd, hogy megmutassuk: elsősorban a felkészültség, a tudás számít, s nem a szuper ernyő. A csúcsminőségű ernyők vezetéséhez ugyanis igen komoly felkészültség, tapasztalat kell. És persze van egy személyes célom is. Tizenhárom éve repülök, s úgy gondolom, hogy ha sikerül világcsúcsot döntenem, akkor az valamiféle korona lehet eddigi pályafutásomra.”



A magyar csúcs-csapat szombat délután útnak indult, de terveink szerint nem veszítjük őket szem elől: heti rendszerességgel beszámolunk a két kitűnő magyar sportoló mindennapjairól, az esélyekről, a megpróbáltatásokról, a körülményekről.

És persze a csúcsról…

Comments

comments