Extrémsportot űző hírességek

Ebben a folyamatosan bővülő dossziéban olyan hírességekről olvashatsz, akik fő hivatásuk mellett úgy döntöttek, hogy valamilyen extrémsportban is kipróbálják magukat.

DiCaprio majdnem belehalt az ejtőernyőzésbe



Leonardo DiCaprio repülős filmje, az Aviator most kerül a mozikba Amerikában. A Titanic szívtiprója a valós életben is hódol a légi sportoknak. A hírek szerint majdnem ez lett a veszte, egy ejtőernyős ugrása során ugyanis megtekeredett az ernyő zsinórja, és nem rajta múlott, hogy túlélte.

(2004. december 9.)



A motorsportok királyai quadon, jetskin és kenuban



Mit csinál Max Biaggi, Nani Roma vagy Adam Raga a motoros szezon vége után? Például Ibizán versenyez a többi sztár ellen, egy jótékonysági versenyen. A Királyok Csatája két napig tartott egy sártengerben, ahol kiderült, egy francia a legsokoldalúbb.

(2004. november 19.)



John Kerry szörfözik, bicajozik és kampányol



„Tudtok nekem hétfőre szelet ígérni, és ami még fontosabb, tudtok nekem novemberben néhány szavazatot ígérni?” – kérdezte John Kerry elnökjelölt az USA „Dunájának” partján, ahová windsurfözni indult. Nem volt szél, így elment hegyikerekezni.

(2004. augusztus 17.)



John Kerry: elnökjelölt sílécen és hódeszkán



John Kerry, a Demokraták amerikai elnökjelöltje nemrég arról panaszkodott, hogy a kampány alatt nincs elég ideje sportolni. A 60 éves politikus nem az ingyenreklám miatt választja a testedzést. Ahogy arról az extrem.hu-n is olvashattatok, imád kitesurfözni, vitorlázni. Most kivett pár nap szabit és elment hódeszkázni. Csak a fotósok nem hagyták.

(2004. március 23.)

John Kerry, a szörföző elnökjelölt

Kitesurföst a Fehér Házba?



A kevésbé ismert extrémsportok esetében nagy öröm, ha egy ismert ember is segít a sportot reklámozni. A kitesurfösök mostanra egy igazi nagyágyút tudhatnak soraikban. John Kerry, a demokraták legvalószínűbb elnökjelöltje évek óta kite-ozik és windsurfözik. Most vele ismerkedhettek meg extrém szemszögből.



Vitalij Klicskó Kokóval kitesurfözött

Volt világbajnokok harca a széllel



Bár Vitalij Klicskó nem egy szörfös alkat, a vakmerőség – mint tudjuk – erőssége. Így 202 cm ide, 202 cm oda, ő bizony, ha már Kokónál járt látogatóban, akkor egy extrém szórakozásba is belevágott. Rövidnadrágban szelte a habokat a Balatonon.

Filmsztárok sílécen és hódeszkán

Prezentáció és testmozgás á la Hollywood



Igazi hollywoodi sztárgálát szerveztek az észak-amerikai folyók megmentésére Kanadában. Catherina-Zeta Jones szánkózott, Michael Douglas síelt, Robin Williams a snowboardján illegett. Mindezt egy olyan kisvárosban, amely enélkül is a környezetvédelem élharcosának számít. Úgy hívják: Banff.

8. Jetski Sztár-kupa

Sportolók és popsztárocskák Harasztiban



Azt kaptuk, amit vártunk! A magyar közélet színe-java, mondhatni sztárjai megmutatták magukat a média képviselőinek és egymásnak is. Szoli, szilikon, tanga, sörhas, tetkók és társaik – helyszíni tudósítás Dunaharasztiból a 8. Jet-ski Sztár Kupáról.



Nóci extrémsportol

Wakeboard, az új szerelem



Czifra Noémit a Való Világ háziasszonyaként ismerte meg az ország. Nóci egy hónapja egy másik világ csinababa reklámembere: wakeboardozik. Dunaharasztin értük utol a wakeboard pálya szélén, ahol pénzről, tehetségről, szerelemről, divatról beszélgettünk vele.

Vanilla Ice, a motocross versenyző

Visszatért régi szerelméhez



Ice, Ice Baby – a 90-es évek egyik legismertebb száma. Ki ne emlékezne a szőkített hajú fehér rapperre, Vanilla Ice-ra. Persze mi nem ezért írunk róla, hanem mert a 90-es évek emineme azóta extrém sportolónak állt, és nem is csinálja rosszul. Íme Rob van Winkle, a profi motocross versenyző.



Mika Hakkinen ralizott Lappföldön

A Formula 1-es világbajnok a hóban próbálta ki magát egy Mitsubishivel



A lappföldi raliversenyt idén különleges médiafigyelem kísérte, volt ugyanis egy indulójuk, akinek bár ralis tapasztalata nulla, vezetői képességeiben senki sem kételkedik. Ő Mika Hakkinen.

Barrichello 63. lett triatlonban

Rubinho boldog, bár messze volt a pódiumtól



63.? – persze nem kell megijedni, a Ferrari 2002-es világbajnoki másodikjának nem romlottak le vészesen autóvezetési ismeretei. Mindössze annyi történt, hogy a brazil pilóta a szezon végeztével sem bír nyugton ülni: a hétvégén egy triatlonversenyen tette próbára magát. Teljesítményét Kropkó Péter elemezte nekünk.



A popénekes versenyistállója

Vízbe öli a pénzét



A Backstreet Boys szőke tagja, Nick Carter az éneklés mellett egy extrém kedvtelést űz: versenycsónak csapatot alapított, amely ráadásul sikeresnek bizonyult. Még Hemingway kedvenc kocsmája is támogatja. Hogy ehhez mit szólna az író?

Comments

comments