Extrém sportnap Rákosmentén – ott a helye mindenkinek!

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata 2015. június 20-án, szombaton extrém sportnapot tart a gördeszkázás világnapja alkalmából – olvasható a rakosmente.hu-n.

get_item

A tavaly nagy sikerrel debütált rendezvényhez hasonlóan idén is változatos programkínálat várja az érdeklődőket. Országosan ismert profi kerékpárosok triál bemutatója, Deniz koncert, valamint hip-hop, break és harcművészeti műsorok is színesítik majd a napot.

A rendezvény egyik érdekessége a „7RÉTEG” címmel Magyarországon elsőként útjára indított, hazai gördeszkás kultúrát bemutató utazótárlat lesz. Az egyedülálló kiállítás számos olyan érdekességet megmutat a gördeszkázás múltjáról és jelenéről, mely a profi extrém sportolók számára is újdonság lehet. A tárlat betekintést nyújt a gördeszkakészítés fázisaiba, a különféle dizájn gördeszkák világába, valamint a hozzájuk kapcsolódó irodalmi és közösségi programok dokumentumaiba.

EXTR ugró bmx fehér póló

Akik a nap folyamán helyesen töltik ki a gördeszkázással kapcsolatos kérdőívet, azok között értékes nyeremények találnak gazdára. A belépés díjtalan, a szervezők várnak mindenkit szeretettel.

Programok:      

10:00 – Megnyitó

7 réteg- vándorkiállítás a hazai gördeszkás kultúráról
A tárlatot megnyitja: Riz Levente polgármester
Köszöntőt mond: Kaposi Dorka kurátor
Helyszín: Vigyázó Sándor Művelődési Ház

11:00 – Folytatás a Népkertben

Magyar Harcos Sportegyesület bemutatója
Magyar Japán Kendo Klub műsora
JUDO Szabadidő és Küzdősport XVII. Sportegyesület bemutatója

12:00 PixieDance Tánciskola műsora

VonZArt Táncművészeti Stúdió és Táncegyüttes bemutatója
E-dance Tánciskola előadása
12:40 Hijackers Crew kerékpáros bemutatója

13:20 Break tánc-viadal   (B-School Street Break Tánciskola)
14:00 Deniz koncert
14:45 Triál show + workshop
15:30 Allstars Dance Studio  hip-hop bemutatója
16:00 Nyereményjáték eredményhirdetés

Kísérő programok: 

10-16 óráig   7 réteg- vándorkiállítás a hazai gördeszkás kultúráról
11- 16 óráig   Sporteszköz kölcsönző
12:30-15 óráig Acro yoga Laurik Szilviával (Body & Yoga Stúdió)
11-15 óráig Gördeszkás alapismeretek oktatása
14-16 óráig Kerékpár szerviz
Sport kvíz értékes nyereményekért!

Facebook oldal: Extrém Sportnap Rákosmentén

Szervező: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.