Extrém mobil tesztpálya érkezik a Bringaexpo-ra

Idén új helyszínen, a Hungexpon, az Utazás kiállítással együtt lesz a Bringaexpo.

Úgy látszik, kinőtte a Vasúttörténeti Parkot a PORT.hu Bringaexpo. Március 4-7. között most a Hungexpo Budapesti Vásárközpont területén várja látogatóit a rendezvény – az eddigieknél nagyobb területen, összesen 6500 négyzetméteren, önálló pavilonban.

A Bringaexpo az Utazás kiállítás, a Boat-Show és a Leader Expo eseményekkel egy időben lesz – a rendezvényekre egy közös belépőjeggyel lehet bejönni.


Elektromos kerékpárteszt is lesz

Az idei expo során is változatos és érdekes programokkal várnak a szervezők mindenkit: többek közt extrém kerékpáros bemutató, spinning rendezvény, sprint&roll verseny és színpadi beszélgetések is színesítik a programot.

Tesztpálya, ingyenes átvizsgálás

A PORT.hu Bringaexpo egyik legnagyobb érdekessége, hogy egy nemzetközi road-show keretein belül Németországból érkezik egy mobil tesztpálya a helyszínre, így fedett körülmények között, mintegy 400 négyzetméteren elektromos kerékpárokat lehet a teljes nyitvatartási idő alatt díjmentesen kipróbálni mind a négy napon.

A szervezők a kerékpárral érkezőkre is gondoltak, így a Vásárközpont 1-es számú bejárata mellett nagyméretű, ingyenes és őrzött kerékpártároló épül.
Kiegészítő szolgáltatásként díjmentesen mindenki átvizsgáltathatja kétkerekűjét a szervíz kamionban.
A márciusi nyitóhétvége összes kiállításának látogatója a jegy mellé megkapja a Bringaexpo ingyenes, 100 oldalasra tervezett különszámát, a kerékpározás alapismereteiről szóló témákkal és a 2010-es év termékújdonságaival kiegészítve.

Comments

comments