Igazán nem kell messzire mennünk, ha elegünk van abból, hogy csak a tévén keresztül nézzük a havas hegyek snowboardosait és síelőit. Budapesttől csak pár órára fekszik Maribor, ahol a hagyományos téli sportok mellett – egy-két csúszás erejéig – a hegyi favágók régi életéből is ízelítőt kaphatunk.
Címlapfotó és fotók: cs3
A globális felmelegedés az európai klímán is érezteti hatását, és ez az alpesi országokat különösen érzékenyen érinti a csökkenő gleccserek száma és a kevesebb hó. Ebben az évben szerencsére a helyzet jobb, és a szezonra a szomszédos Szlovéniában is kifehéredtek a sípályák.
A Budapesttől 350 kilométerre, autóval 3-4 órára fekvő Maribor városa igazi unikum a síparadicsomok között, ugyanis viszonylag ritka, hogy a pályák tövében egy több mint százezer lakosú nagyváros terül el, amely a maga felgyorsult életével, nagyvárosi estéivel egyáltalán nem csorbítja a hegyi hangulatot. Sőt…
Síközpont sok van az Alpokban, Szlovénia második legnagyobb városa azonban éppen azért különleges, mert ott van karnyújtásnyira az urbánus civilizáció, annak minden előnyével: üzletekkel, éttermekkel, kocsmákkal, buliutcával a belvárosban, és persze remek borokkal (azért itt megemlíteném a Lasko sört is, amely szintén hibátlan).
Merthogy a szlovénok különösen büszkék a boraikra, ezért mindenképpen meg kell nézni a Dráva partján a világ legöregebb, még termékeny és nagy becsben tartott szőlőtőkéjét, amely a maga négyszáz évével látta már a város megannyi múltbéli arcát, és amelyet még most is szüretelnek minden ősszel.
A sírégiónak nevet adó Pohorje csúcsa 1327 méter, a sípályarendszer 42 kilométer hosszú, ami nem nagy, de nem is kicsi, inkább családias hangulatot teremt. Kényelmes megoldás, hogy ezer méterrel lejjebb, éppen a város szélénél, a hegy lábánál van a pályaszállás (Habakuk, Bellevue vagy Arena hotelek).
Kifejezetten jópofa, hogy mindegyik gyerekbarát és van wellness is a szállodában, de az még inkább, hogy nem kell magunkat sokáig vonszolni a kabinos felvonókig, mert szinte már a szobából kilépve látni őket. Viszont ha már itt vagyunk, egy jó tanács: pár órára szakadjunk el a sílécünktől vagy a snowboardunktól, és vegyük rá magunkat egy kis mókára.
Próbáljunk ki egy évszázados helyi extrém sporteszközt, a plézuh-nak nevezett fakutyát, mellyel régen a favágók közlekedtek a havas lejtőkön, hogy az estig tartó, fárasztó munka után minél hamarabb hazaérjenek a családjukhoz. Fent az éttermeknél lehet bérelni őket, és érdemes kipróbálni, pláne a szánkózásért amúgy is rajongó gyerekekkel.
Közben én a hegyek között barangolva nemcsak a Júliai-Alpokban kötelező kirándulás-adagomat abszolváltam, de találtam egy fából épített ugratókkal kicsipkézett downhill-pályát is, amely, mint kiderült, az egyik legismertebb a környéken, és komoly nemzetközi versenyeket is szoktak itt rendezni.
Persze nem télen, akkor a hó itt az úr.
Vincze Szabolcs
