Extrém bringásokat és túrázókat várnak a Velencei-tó partján!

Kerékpár különlegességek fesztiváljának és nemzetközi túrakerékpáros találkozónak ad otthont Magyarország.

Kerékpáros természetjárók és túrázók találkozhatnak egy országos és nemzetközi rendezvény keretén belül a Velencei-tó partján, július végén.
Itt rendezik majd meg ugyanis a 40. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozót,  valamint az 5. Különleges Kerékpárok Fesztiválját.
Várnak minden extrém megjelenésű, vagy kivitelezésű bringával érkezőt, illetve olyanok érkezését is, akik csak “mutogatni szeretnék” nem mindennapi járgányunkat, de a túrázást kihagynák…





Egy különlegesség: hajtáslánc helyett szíjmeghajtás

Kerekezés, buli, futam

Az esemény célja: összehozni a bringás társadalmat, lehetőséget biztosítani a személyes találkozásra, a kölcsönös tapasztalatszerzésre, az együtt-túrázásra, a teljesítmény-túrázásra, a versenyzésre, nem utolsó sorban pedig Fejér megye és a Velencei-hegység rejtett értékeinek bemutatása.

A több napos rendezvény programjai között hosszú és középtávú kerékpáros túrák, valamint családi túrák is lesznek.
Július 31-én pedig MTB 40-es teljesítménytúrát tartanak, 40 és 80 km-es távokon.


40. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó – 5. Különleges Kerékpárok Fesztiválja

Időpont:
2010. július 27 – augusztus 1.
Helyszín: Fejér megye, Velence, Dr. Entz Ferenc Kollégium


További információk, jelentkezési lap:  ITT !

Comments

comments