Erőss Zsolt sízve jön le a csúcsról

Erőss Zsolt egy évvel ezelőtt még egyike volt az alig ismert magyar hegymászósport tagságának. Mára azonban – köszönhetően a 2002 májusi Everest-csúcsmászásnak – az ország első számú hegymászója lett. Persze, nem érdemtelenül. S az sem véletlen, hogy több cég kérte fel őt a partnerségre.


Erőss Zsolt újra a csúcsra készül

A hegymászó népszerűsége természetesen igen fontos üzleti stratégiai szempont is lett egyben. Ugyanis a Mount Everestre első magyar állampolgárként feljutott Erőss Zsolt több olyan vállalattal került üzleti kapcsolatba, amely az ő nevét, népszerűségét, de még inkább megkérdőjelezhetetlen tudását és tapasztalatait igyekeznek kihasználni.



Erőss Zsolt mostanság részese egy túracipőket, valamint speciális hegyi bakancsokat gyártó és forgalmazó vállalkozásnak, amelyet a hegyeken szerzett tapasztalataival segít. A legtöbb hegyi cipő így az ő útmutatásai alapján készül.



Ugyanakkor egy világcég is fontosnak tartotta, hogy Magyarországon a termékeit Erőss Zsolttal népszerűsítse – s itt nem csak a hegymászó Erőss Zsoltról van szó, hanem a sízést szerető és értő Erőss Zsoltról.


Az Elan speciális léce

Az Elan sportszereit Magyarországon forgalmazó Kunsport Kft. ugyanis megállapodást kötött Erőss Zsolttal. Olyan megállapodásról van szó, amely egy speciális síléc, egy Scarpa nevű túrabakancs és egy Trezeta nevű sí-és túrabakancs magashegyi tesztjéről, megtapasztalásáról szól.



A vállalás szerint Erőss Zsolt a nyári új Himalája expedícióra magával viszi a léceket és a cipőket. A Gasherbrum II és a Hiden Peak megmászása (mindkét csúcs 8000 méter felett van) alkalmával, ha az időjárás, valamint a fizikai felkészültsége lehetővé teszi, nem gyalog, hanem az Elan-lécek segítségével jön vissza a csúcsról.



Ebben a tekintetben az Elan már rendelkezik múlttal. Ugyanis 2001-ben egy Davo Karnicar nevű szlovén hegymászó a Mount Everest csúcsáról sízett le Elan felszerelésben.

– Természetesen erre csak abban az esetben kerülhet sor, ha megfelelő állapotban leszek, és az idő is jó lesz – vélekedett erről Erőss Zsolt, aki jelenleg is a nyári expedíció előkészületeivel foglalkozik. – Korábban volt már egy hasonló esetem, amikor egy csúcsról síztem le. Nagy odafigyelést igényel egy ilyen akció, és persze profi felszerelést, hogy biztonsággal lehessen befejezni az expedíciót.

Comments

comments