Élő adásban halt szörnyet az amerikai bázisugró

Ian Flanders, egy 37 éves amerikai wingsuit-os bázisugró halálhíre rázta meg a világot július 22-én. Az extrém sportoló Törökországban vett részt egy extrém sportos eseményen, és a helyi televízió élőben közvetítette az ott zajló eseményeket – ezeken az is látható, ahogy Ian ejtőernyője a lábára csavarodik, és az amerikai magatehetetlenül sodródik a sziklák felé. Flanders ráadásul egy olyan dokumentumfilmen dolgozott, ami a bázisugrók haláláról szól…

Örök igazság, hogy minél nagyobb a kockázat, annál nagyobb a haszon. A bázisugrás sem lenne olyan népszerű, ha nem lenne életveszélyes. Az ugrókra nem véletlenül mondják, hogy halált megvető bátorsággal vetik magukat a mélybe: bizony sokszor megesik, hogy a halál győz a szerencse felett. Igen, ez így van: hisszük vagy sem, a bázisugrók és a wingsuit-os ugrók élete nem a tapasztalaton és nem az egyéb problémamegoldó képességén múlik, hanem a szerencsén.

Ian Flanders szerencséje Törökországban ért véget, és ezt amatőr kamerák is megörökítették: ezeken egy nő hangos sikolya is hallatszik, aki akkor rémült meg, amikor Flanders eltűnt az árnyékok között. Egy hajó a pórul járt férfi segítségére sietett, akit azonnal kórházba szállítottak, de ott az életét már nem tudták megmenteni.

comp_basejumper_01

„A bázisugrásban, azon belül is a wingsuit-os bázisugrásban egy rettenetes vírus terjed napjainkban. Az ugrók olyan ütemben halnak, amit egyetlen sportág sem diktál. Olyan érzés, mintha minden hónapban meghalna egy-egy világhírű bázisugró” – mondta az Outside magazin egyik szerkesztője, Grayson Shaffer a CBS News-nak.

A bázisugrók amúgy sem túl nagy körének átmérője szinte folyamatosan, napról napra csökken. A most elhunyt Flanders már a 264. oylan ember volt, aki bázisugrás közben halt meg. Tragédiája nem csak szomorú, hanem – bármilyen furcsán is hangzik – ironikus is.

A férfi ugyanis egy olyan dokumentumfilmen dolgozott, ami a bázisugrók haláláról szól, pontosan ezért olyan hihetetlen az a tragédia, ami Flanderst elérte.

Forrás: cbsnews.com

Comments

comments

Egy hozzászólás

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.