Életet mentett egy túlélőverseny résztvevője Csobánkán

Megmentette vasárnap egy autóbaleset sérültjét egy katonai csapatverseny résztvevője Csobánkán – közölte a Honvédelmi Minisztérium.





Fotóink illusztrációk
A közlemény szerint a főhadnagy a sérültet felvitte a meredek sípályán a versenyt biztosító katonai mentőhöz.

A csobánkai erdőben vasárnap hajnalban egy autóbaleset sérültjével találkozott szembe egy katonai csapatverseny résztvevője, a férfit a katonai mentők látták el – közölte a Honvédelmi Minisztérium médiaosztálya.

A közlemény szerint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) által szervezett túlélő csapatverseny egyik résztvevője arra lett figyelmes, hogy egy vérző arcú férfi tántorog vele szemben. A férfi csak annyit tudott mondani, hogy gépkocsijával balesetet szenvedett, és legurult a sípályán.

Antal Gábor főhadnagy felvitte a sérültet a meredek sípályán a versenyt biztosító katonai mentőhöz, majd – mivel a férfi által elmondottak alapján nem lehetett biztos benne, hogy nem utazott-e más is a gépkocsiban – visszament a gépjárműhöz. A katonai mentő személyzete előkészítette a sérült férfit szállításra, majd átadta őt az időközben megérkező Országos Mentőszolgálat mentőjének.
A segítségnyújtás befejezése után Antal főhadnagy visszatért a kijelölt útvonalra, és a versenyt folytatva sikeresen célba érkezett.

A versenyt a ZMNE minden évben megrendezi, a részt vevő négyfős csapatok általában 70 kilométert tesznek meg minimum 15 kilós hátizsákkal.


Comments

comments