Egy év, tízezer óra az óriáshullámokon – hát csoda, hogy ő lett a szörfkirály?!?!!

Nemhogy a fanfárok elmaradtak, de szinte semmilyen médiavisszhangja nem volt annak, hogy Grant ‘Twiggy’ Baker nyerte meg a szörfösök idei Óriáshullám Világbajnokságát. Igaz, – meglehetősen amatőr módon – még a hivatalos közleményekkel sem bajlódtak a szervezők, és ha Baker nem nyomta volna le az egész versenyen ilyen simán a komplett mezőnyt, talán mi sem foglalkoznánk vele. Viszont nagyot szakított, az ázsiója a szörfpiacon pedig meredeken emelkedik.

ELŐSZÖR IS LÁSSUK A MEDVÉT, ÍGY NYERT BAKER:

Hiábátlan szörfözés 12-13 méteres hullámokon, ahol röpködnek a bírók által adott maximális, 10-es pontszámok. Ilyen volt Grant Baker 2014-es Big Wave (Óriáshullám) világbajnoki sorozata, de összességében egyelőre az az év is remekül indult számára: két győzelem és egy harmadik helyezés, mindegyik patinás versenyeken.

“Iszonyatosan kimerültem az elmúlt pár napban, és mikor hazatértem San Franciscóba, a fáradtságtól szinte szabályosan beestem a bázisunkra – mesélte az új bajnok. – Óriási szerencsém volt, hogy a srácok végig mellettem álltak, és kezdve Dél-Afrikában, egész évben hasonló óriáshullámokon edzhettem, ez pedig nyilván most óriási előnyt jelentett nekem ezen a világbajnokságon. Azt mondják, 10 ezer óra edzéssel lehet valaki világbajnok, én pedig igyekeztem ezt be is tartani.”

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.