Egy 18 éves tini az idény legjobb női szörföse

Ugyan még nem ért véget a 2011-es női ASP World Tour, de egy körrel a vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert a 18 éves hawaii Carissa Moore. Hihetetlen eredményével történelmet írt: ő lett a legfiatalabb női szörfvilágbajnok.

 
A kirobbanó formában versenyző hawaii tehetség nem akárkit taszított le a trónjáról. Moore az ausztrálStephanie Gilmore négy éves uralkodását szakította meg.

Az új szörfkirálynő statisztikája is egészen elképesztő, a meghirdetett hét versenyből – amiből egy még hátra van – hármat behúzott, az összes többin pedig második helyen végzett, vagyis minden versenyén eljutott a döntőig.
Mindezt ráadásul úgy sikerült elérnie, hogy csupán ez a második éve a felnőtt profik világában, igaz 2010-ben már jelezte: komolyan kell venni, akkor az összetett harmadik helyen végzett, és az év újoncának választották meg.

A fiatal zsenit Sally Fitzgibbons és a már említett négyszeres világbajnok Stephanie Gilmore követi a 2011-es pontvadászatban.
Moore-nak még értékesebbé teheti világbajnoki címét, hogy egy harmincéves átkot tört meg, hiszen 1981 óta ő az első Hawaiiról származó női ASP-bajnok; legutóbb Margo Obergnek sikerült a dobogó legfelső fokára állnia.
A rekordok és a dicsőség mellett az sem elhanyagolható, hogy az idei szezonban eddig 277 017 dollárt szörfözött össze, és még hátra van az augusztus 1-6-ig zajló Huntington Beach-i finálé is…

 

Comments

comments