Downhill: zuhanás a belvárosba

A nyári turistaáradat mellett vasárnap downhillesek lepték el a Gellért-hegyet. Itt rendezték ugyanis a Hajtás Pajtás Budapest Downhill Kupát. Hőség, izgalom és veszélyes pályaszakaszok jellemezték a versenyt, no meg némi szervezési bonyodalom. Képes riportunk egy hegyi sport belvárosi kalandjairól.

A nap már perzselően sütött, mikor megérkeztünk a Hajtás Pajtás Budapest Downhill Kupára. Az időmérők már javában tartottak, a tét a döntőbe jutás volt. A vasárnapi versenyen közel 100-an gondolták úgy, megmérettetik magukat az 5 kategóriában: férfi junior, férfi senior, férfi felnőtt, női és hobbi. Mikor a célhoz értünk, amely a Gellért-hegy lábánál volt, hallottuk, hogy a pálya azért nem teljesen veszélytelen. Gondoltuk, erről saját szemünkkel kell meggyőződnünk. Nekivágtunk hát a Gellért-hegy megmászásának. A mountain bike-osok pályája kék szalaggal volt elkerítve, ennek ellenére sokan, közöttük mi is néha igénybevettük a pályát a rajthoz, vagyis a Szabadság-szoborhoz való feljutáshoz. Ez igencsak kockázatos játék volt, hiszen, bár mi tudtuk, hogy minden egyes versenyző leviharzása után körülbelül egy percig biztonságosan feljebb juthatunk, a sok, főként külföldi turista erről mit sem sejtett. Így a drukkolás és az izgalom mellett szinte mindig óva kellett inteni valakit attól, nehogy a következő körben egy villámgyors bringás lesöpörje őt a hegyről. Szerencsére azért ilyen jellegű probléma nem adódott, a versengés zavartalanul folyhatott.

Az egyedüli probléma talán a késés volt. Az időmérő futamoknak délután 2-kor kellett volna kezdődniük, amiből fél 3 lett, és a délután 4 órára beharangozott döntő is több mint egy órát csúszott. A versenyt szerencsére még így is be tudták fejezni sötétedésig. Először a hobby kategória legjobb időt elért résztvevői kezdték meg az éles versenyt, aztán következtek a női versenyzők, majd a 3 férfi kategóriával zárult a nap. Az eredmények az egyes kategóriákban a következőképpen alakultak (érdemes egy közeli pillantást vetni a férfi felnőtt kategória első két helyezettjének időeredményére):


A főszervező-versenyző ET

Az esemény főszervezőjével, Nagy ’ET’ Zolival (Hajtás Pajtás Hope Team) a versenyről beszélgettünk. Zoli egyébként stílusosan a férfiak versenyében is részt vett. Rögtön időmérő futama után csaptunk le rá, azaz egy kis késéssel, hiszen nekünk azért több időbe telt gyalog leérni a rajttól a célig.



Az ötletgazda házigazda



-Mikor és hogyan jött az ötlet a városi Downhill Kupa megvalósítására?

-Az ötlet 2 évvel ezelőtt született meg, de csak egy éve szervezzük meg ezt a Kupát. A várostól távol eső, vidéki downhillre, ami a hegyekben zajlik, kevesen látogatnak el, és úgy gondoltuk, a belvárosi downhillel népszerűsíthetjük a sportot. A pálya mindenkinek tetszik – szerencsére. A médiának köszönhetően eléggé fölkapták ezt a sportot, és sokkal többen kilátogatnak a Kupára. Abban bízunk, hogy ezután már többen jönnek a vidéki rendezvényekre is. Erre a versenyre elég könnyű volt szponzort találni, ami nem igaz a vidékiekkel kapcsolatban

-A mai versenyen hogyan oszlanak meg a rajthoz állók?

-A hobbi a legnépszerűbb, hiszen a teljes mezőny fele ott található. A másik felében vannak a juniorok, akik 18 éven aluliak, a profik, akik 18-30 év közöttiek, a seniorok, akik 30 év felettiek, illetve a női versenyzők.


Itt nem ajánlott nézelődni

-Volt valamilyen nagyobb baleset?

-Voltak, és folyamatosan vannak esések, de a védőfelszerelés, mint könyök-, gerinc-, vállvédő és bukósisak, kötelező. Kivétel a hobbi kategória, mivel ott csak a bukósisak használata kötelező. Tulajdonképpen kisebb horzsolásokon kívül nem volt komolyabb sérülés.

-A rendezvényt a Hajtás Pajtás szervezte. Hogy ment a saját csapatotoknak?

-A harmincfős csapatunknak közel a fele itt van és indul a versenyen. Eddig nagyon jó eredményeket értünk el, hiszen például a hobbi kategóriában a 2. és a 3. dobogós hely is a miénk. Női versenyzőnk, Őzse Brigitta, sajnos szerdán lesérült. Az oldalát négy-öt öltéssel varrni kellett, és csak járókerettel tudott járni. Így nem tudott indulni a Kupán.

-Mi lesz a következő lépés?

-Először is az egész rendezvényt le szeretnénk védetni. Jövőre is meg fogjuk szervezni, dátumot már most szeretnénk kérni, a verseny után egyből kezdjük elküldeni a különböző, versennyel kapcsolatos anyagokat a szponzoroknak, hogy jövőre is megnyerjük őket. Igazából jó lenne többnaposra bővíteni a versenyt. Esetleg koncertekkel, más programokkal és sportokkal színesíteni. Akár egy fesztivállá is át lehetne alakítani, ha a főváros is vevő lenne rá. Idén mindenki nagyon segítőkész volt a XI. kerületben, amiért nagyon hálásak vagyunk.



Szódával elmegy


A legveszélyesebb szakasz: kőlépcső, kőkorlát

A díjkiosztó ünnepségre a VII. kerületben található Szóda Udvarban került sor. Sajnos itt is volt késés, hiszen este 8 óra helyett kb. 10 körül futott be mindenki a verseny helyszínéről, de akkor végre megkezdődhetett az ünneplés. A díjak átadása, illetve az üdvrivalgások elcsendesedése után beszélgettünk három kategória győztesével, közülük is elsőként a hobbik között induló Somogyi Zsolttal.

-Mióta bringázol?

-9 éve mountain bike-ozok profi szinten, mert 9 évvel ezelőtt még volt licencem. Folyamatosan indulok országos bajnokságokon, magyar kupákon, és ha úgy adódik, külföldi versenyeken is részt veszek. Vannak magyar és külföldi eredményeim is, viszont a mai versenyen úgy alakult, hogy csak a hobbi kategóriában tudok indulni.

-Mi volt a probléma?

-A volt egyesületemnek beadtam egy licenckérő lapot, hogy meglegyen az év elejére, hiszen szükségem lett volna rá azért, hogy külföldi futamokon profi kategóriában indulhassak, illetve persze a magyar országos bajnoksághoz is szükséges elvileg. Miután a licencemet még mindig nem kaptam meg, így úgy gondolom, Magyarországon az minősül profinak, akinek licence van, hobbistának pedig az, akinek nincs. Ezért indultam a hobbi kategóriában.


Jól megérdemelt pihenés a hűvösben

-Elégedett vagy az eredményeddel?

-Igen, úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy eredményesen végezzek. Volt egy kis technikai problémám, és talán ezért lettem összetettben csak harmadik. Ez egy technikai sport. Úgy kell biciklizni, hogy az ne essen szét.

-Milyennek találtad a pályát?

-Ez egy elég érdekes pálya volt, mert Magyarországon ilyenre még nem volt példa. Eddig csak földön, illetve nagyon kevés aszfalton és lépcsősoron bicikliztünk. 3 éve kezdődött az, hogy freeride street jellegűvé vált ez az egész, illetve az, hogy lépcsősorok, letörések és hasonló dolgok vannak. A versenyszervezők el tudták intézni, hogy a Gellérthegyen legyen egy ilyen rendezvény, viszont azt nem engedélyezték, hogy földön, talajon is lehessen biciklizni, ezért rá voltunk kényszerítve az aszfaltra és a lépcsősorokra. Nekem tetszett, érdekes volt, bár a biciklit nagyon gyilkolja, de úgy érzem, hogy itt is össze kell mérnünk a tudásunkat.

-Mivel hobbi kategóriában első lettél, így a jövő év elejétől automatikusan profi kategóriába lépsz fel?

-Az, hogy valaki hobbi kategóriában indul, mindenkinek szuverén joga. Akinek van 26”, illetve 24”-os kerékpárja két működő fékkel, illetve megfelel a szabályzat kikötéseinek, indulhat profi kategóriában is, ha leigazol egy egyesülethez, és az az egyesület be van jelentve a Szövetséghez. Be kell adni a licenckérő lapot, minek eredményeként a licencet az egyesületen keresztül kapja meg a jelentkező. Ha az egyesület ezt nem intézi el, akkor az a versenyző kára. Gyakorlatilag tehát, ha bárki azt mondja, hogy leigazol ehhez és ehhez a kerékpáros egyesülethez, ott igényli a licencét, és meg is kapja, akkor akármilyen profi versenyen indulhat. Ha az egyesületek nem intézik el a licencet, akkor nincs megoldás.



A fiúk között is megállná a helyét

Kiss Dalma, aki végzettsége szerint kertészmérnök, azon kevés női résztvevők egyike, akik mindent megtesznek azért, hogy minél jobban szerepeljenek a fiúk mellett. A női kategória nyerteseként, a buli előtt vele is váltottunk pár szót.

-Milyen érzés ennyi fiú között versenyezni?

-Tulajdonképpen szoktam fiúk között indulni, ezért már nem idegen tőlem a helyzet. Nagyon jó összehasonlítási alapot biztosít.

-A pályáról mit gondolsz?

-Elég veszélyes volt a beton, illetve a lépcsők miatt. Meg kellett találni a ritmust, amivel közel biztonságosan végig lehetett menni a pályán. Már tavasz óta rengeteget edzek, és itt is volt lehetőségem begyakorolni a pályát. Az erőnlét és a technika nagyon fontos. Jól éreztem magam, és jövőre is biztosan indulni fogok.

-Mik a terveid a jövőre nézve?

-A nemzetközi középmezőny elejére szeretnék jutni. Tulajdonképpen azt szeretném elérni, amit az osztrák Petra Bernhardt. Bekerült a Cannondale csapatba, és szerintem én is meg tudnám valósítani azt, amit ő elért.



Erdélybe került a profik trófeája


Többfunkciós trófea

Legutoljára, de természetesen nem legutolsósorban a férfi profi kategória nyertese, a csíkszeredai Kinda Géza beszélt magáról, illetve a vasárnapi Kupáról.

-Mi az, amivel a biciklizésen kívül még szívesen foglalkozol?

-Télen snowboardozni szoktam, de leginkább a biciklizés az, amit szeretek. Főleg 4crossban szoktam indulni, de ezen kívül bármilyen biciklis versenyen megtalálható vagyok. Általában Bulgáriában versenyzek UCI bajnokságokon, illetve világkupákon. Romániában évente kb. 2-3 downhill versenyt rendeznek.

-Hogy tetszett a pálya?

-Ideális volt a bringám a terephez. A pálya nagyon tetszett, és szerintem nem volt annyira veszélyes, mint ahogy mondták. Jövőre vissza fogok térni, és addigra egy rendes DH biciklit is össze fogok rakni.

Géza, aki jelenleg a Gödöllői Agrártudományi Egyetem levelezős hallgatója, elmondta még, csalódott volt amiatt, hogy a dobogósok az érmen, a kupán és a pezsgőn kívül pénzjutalmat, még ha csekély összegűt is, nem kaptak. Ez főleg azért van így, mert, mint mondta, a profi kategória nevezési díja, ami 3000 Ft volt (hobbiban ez 1500), Erdélyben nagy összegnek számít, és valamilyen mértékű díjazással legalább a nevezés és az utazás költsége megtérült volna.



Ettől függetlenül, még ha nem is felhőtlenül, azért a bringások megünnepelték a legjobbakat. A nap folyamán egyébként a szervezők amatőr videofelvételeket készítettek, amiből két héten belül egy szép kis extrémsportfilm fog kerekedni. A bemutatóra az after party helyszínén, a Szóda Udvarban kerül majd sor.

Comments

comments