Dobrovitz VK-ezüstöt, Lázárék OB-aranyat nyertek

Dobrovitz József a világbajnoki címvédő ausztrál Boyd Exell mögött második lett a fedeles négyesfogathajtó Világkupa-sorozat lipcsei döntőjében. A magyar országos bajnokságban a kettesfogatosoknál a hétszeres világbajnok Lázár Vilmos, a négyeseknél öccse, a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán nyerte a fogathajtók országos bajnokságának első, fábiánsebestyéni fordulóját, amelyen hat nemzet 59 indulója vett részt.

 
Dobrovitz József, a 2004-ben csapatban világbajnok magyar hajtó a szombati selejtezőben az utolsó, hetedik helyen végzett, mivel hat, egyenként öt másodperces időbüntetéssel járó verőhibát követett el, de másnap már nemcsak gyorsan, hanem pontosan is hajtott. A kvalifikáció csak a vasárnapi rajtsorrendet határozta meg, az eredményeket nem vitték magukkal a versenyzők.

A fináléban az első hajtás után Exell és Dobrovitz mellett a holland Ijsbrand Chardon jutott a hármas összevetésbe. A kiélezett és színvonalas küzdelmet jól jellemzi, hogy Exell és Dobrovitz egyik hajtás alkalmával sem hibázott, illetve Chardon is csak egyszer. A végeredményt azonban ez utóbbi rontás sem befolyásolta, mert a két futam alapján Dobrovitz több mint öt másodperccel gyorsabb volt holland riválisánál, aki így hibátlan hajtással is harmadik lett volna. Érdekesség, hogy Chardon éppen a tavaly Dobrovitztól vásárolt fogatával versenyzett.
Dobrovitz 4000 eurót kapott a Vk-döntőben elért második helyéért. A fedeles Világkupában a világ tíz legjobb négyesfogathajtója indulhatott, Dobrovitzon kívül a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán is tagja volt a mezőnynek, de ő a selejtezőkből nem kvalifikálta magát a lipcsei fináléba.
Lázár, így hogy nem lehetett ott a döntőben, az országos bajnokságban remekelt, a négyeseknél mindhárom számban a legjobb volt. Testvére, a hazai szövetség elnökeként dolgozó Lázár Vilmos, a ketteseknél csak negyedik lett díjhajtásban, de aztán megnyerte a szombati maratonhajtást, így élre került, előnyét a vasárnap elrontott akadályhajtás ellenére is megőrizte.
Ifjabb Dobrovitz József, a lipcsei Világkupa-döntőn második magyar hajtó fia először indult a felnőttek között az elitkategóriában, negyedik hellyel mutatkozott be.

Comments

comments