A Dolomitenmann váltóverseny felénél azon elmélkedtünk, hogy mekkora szenzáció lenne, ha a magyar csapat Top 10-es helyet érne el. Ez azonban nehéz egy négytagú váltóban, ahol hegy, folyó, szél, sziklák keresztezik a csapat útját. A magyaroknak nagy szerencséje nem volt, viszont így is remekül mentek.
 A futók startja – Tivadar 12-essel  |
Az ausztriai Lienz városából küldött tudósítássorozatunk első két részében az előkészületekről, a felkészülésről, az egyre növekvő izgalomszintről olvashattatok. A mostani tudósítás írásának idején sok csapat még nem ért célba, pedig már hat órája tart a verseny. Szerencsére a magyar csapat legnagyobb gondja mostanra az, hogy milyen sört igyanak.
Az extrémsportos világversenyek nagy részében már az is nagy szó, ha magyarok rajthoz állnak. A világ legnehezebbnek tartott extrémsportos váltóversenyében nemcsak, hogy szerepelt a rajtlistán a Team Hungary, de a rajt előtt még reménykedni is volt merszünk.
A váltó első tagja, Tóth Tivadar reggelre bejelentette, hogy ő nyerni indul fel a 2000 méter magas hegycsúcsra. Hogy kicsit idegesebbé tegyük, emlékeztettük, hogy muszáj jól szerepelnie, mert ha ő nagyon lemarad, a többi három csapattag már csak a „futottak még” helyekért küzdhet.
 Harald Hudetz az eget szemléli, váltótársát lesve |
A hegyifutók reggel 10-kor startoltak el Lienz főteréről, ami csordulásig megtelt nézőkkel. Míg a futók nekivágtak a Dolomitoknak, mi a második váltóhelyre, az egyik közeli falu focipályájára hajtottunk. Mintegy másfél órán keresztül teljes volt az információhiány, aztán megjelentek az égen az első siklóernyősök. Kiderült, hogy a leggyorsabban az új-zélandi Johathan Wyattnek sikerült feljutni a hegyre, és átadni a stafétabotot csapattársának, az osztrák Christian Amonnak. A siklóernyős akkora előnnyel vágott neki a völgynek – több mint négy perccel – hogy mindenki azonnal számolgatni kezdett.
A harmadik csapattag, a kajakos Harald Hudetz már a pénteki edzésnapon felkeltette az tudósító figyelmét (és nem csak kinézete miatt). Haraldot mindenki nagy esélyesnek tartotta, ha csak nem történik vele valami komoly baleset, ő nem fog időt veszíteni. A váltó negyedik tagja, Hanspeter Obwaller szintén esélyes, de a montisok esetében ez még nagyon nem elég, hisz elég egy defekt, és oda az előny. A focipályán mindenesetre ott toporgott Harald Hudetz, készen a startra.
Egyértelműen óriási érzés lehet, ha az ember csapatának számát mondják be először egy 110 teames mezőnyben. A magyar csapat második tagja, Lőrincz Matyi már 2002-ben is itt volt a Dolomitenmann-on, ő híresen vad versenyző, nem ijed meg az ellenfelektől, vagyis rajta nagyon nem fog múlni. Kockáztatja akár a saját biztonságát is, csakhogy minél hamarabb leérjen a focipályára.
 Matyi fáradtan a célban |
Azonban sokáig hiába kémleltük az eget, jöttek a siklóernyősök csőstül, de Matyi ernyője csak nem volt köztük. Aztán úgy 30 beérkező után megjött Matyi is. Lerakta az ernyőét és futásnak indult, hogy a kötelező 100 méter után a kapunál váltani tudja a magyar kajakost, Göncz Gáspárt. Matyi láthatóan kifáradva, leizzadva ült le pihenni, ahol természetesen azonnal arról faggattuk, hogy mi volt odafent a hegyen, mi van Tivadarral. A siklóernyős csak annyit tudott mondani, hogy amikor meglátta Tivadart, az nem tűnt túl fáradtnak, nem volt halálán, nem hörgött, nem csorgott a nyála. Mivel Tivadar magát minimum tízbe várta, sejtettük, hogy valami történhetett vele az úton. A célban aztán kiderült, hogy a táv elején nagyon jól ment, 8-10. helyen, aztán egy szikla lett a veszte. Kiugrott a sarkában egy csont, kétszeresére ragadt a jobb lába hátsó része, így pedig már nem tudta igazán tartani az iramot az élmezőnnyel.
Persze a többi csapattagnak nincs ideje társaik eredményén elmélkedni, nekik teljes erejükkel hajtani kell, minél több embert megelőzni, a többi pedig a végén kiderül. Göncz Gáspár, a magyar szlalom bajnok tudta, hogy a kajakosok pályája túl rövid ahhoz, hogy tucatnyi helyet javítson, de azzal is tisztában volt, hogy szlalom specialistaként jó helyen kell végeznie.
 Gazsi szlalomos tapasztalata sokat jelentett |
Mi közben a városi dugóban azon drukkoltunk, hogy odaérjünk a város szívében lévő Tiroler Brücker hídhoz, mire Gazsi leér a folyón a hajójával. Szerencsénk volt, pont időben érkeztünk. Bár az legelső csapat (a fentebb már említett Harald Hudetz-cal már akkor megejtette a váltást a kajakos és a montis között, amikor a magyarok még a siklóernyős-kajakos cserénél tartottak), Gazsi minden tőle telhetőt megtett. Egy kaput sem tévesztett, míg sok kajakos egy-egy kaput többször is megkísérelt bevenni, a magyar szlalombajnok sorra előzte meg őket. Majd még arra is volt ereje, hogy felfusson a folyóparton, és váltsa társát, Szalay Petit, aki a Team Hungary talán legnagyobb reményét jelentette egy jó helyezésre. Peti már a gyakorlás után elmondta, hogy nagyon tetszik neki a pálya felfelé vezető része, ő ott akar hozni a többieken, a lejtőn már csak veszíteni lehet időt, főleg annak tudatában, hogy az előző 16 évben számos defekt történt.
 A boldog győztesek |
Miközben Peti nekivágott a 2000 méter magas a Hochstein-Kreuz-nak, mi a főtérre futottunk, a befutóhoz. Mire odaértünk, már be is jelentették, hogy még pár perc és célba ér az első csapat. Amelyik nem más, mint a Wyatt-Amon-Hudetz-Obwaller kvartett. Ők defekt nélkül megúszták a lejtőt, és az előnyüket megtartva 3 óra 50 perc elteltével már örülhettek. Hősöknek kijáró ünnepség fogadta őket. Volt idejük kiélvezni a pillanatot, ugyanis a második és harmadik helyezett még messze volt. Aztán hat perc múlva bejelentette a helyi müezzin, hogy Achtung, Achtung, sprintbefutó várható. A 2. és 3. helyezett között ugyanis óriási volt a harc. A második helyen végül alig fél méter előnnyel az a Roland Stauder végzett, aki már legenda ezen a versenyen. Ötször egymás után tekert át elsőként a célvonalon.
 Peti első kereke |
Mi persze főleg arra voltunk kíváncsiak, hogy hol a mi fiúnk. De Peti csak nem jött. Persze egy idő után kezdtünk elkeseredni. Mi van, ha valami történt vele. Egyrészt féltettük, másrészt féltünk, hogy még órákig a célban kell állnunk. Aztán megjelent Peti, és földöntúli örömmel az arcán emelte magasba a kezeit. Beért! Méghozzá nem is rossz helyen. A 110 indulóból 30. lett a magyar csapat, és amikor Peti közelebb ért, akkor láttuk meg, hogy az első kerekén már nincs fenn a gumi. Kiderült, hogy felfelé – ígéretéhez méltóan – nagyon jól ment, öt ellenfelet meg is előzött, de lefelé, nyolc kilométerrel a cél előtt kapott egy defektet, azzal pedig nehéz gyorsan haladni. Így egy sérült hegyifutóval és egy defektet szenvedett montissal – vagyis nem éppen a legszerencsésebb körülmények között lett 30. a magyar csapat.
A fiúk megérdemlik a pihenést és az estére ígért óriási partit.
FOTÓGALÉRIA: Sokkal több fotó, sokkal nagyobb felbontás!!!!!!!!!!!!!
