Dél-Korea nyerte a 2018-as téli olimpia rendezésének jogát

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) dél-afrikai ülésén nemcsak a slopestyle kategóriák felvételéről döntöttek, de megszavazták és bejelentették, hogy 2018-ban a dél-koreai Pjongcsangban rendezik a téli olimpiát.

 

A dél-koreaiak csaknem egy évtizede próbálkoznak a rendezés jogának megszerzésével, zsinórban harmadik próbálkozásuk elsöprő sikerrel járt.

A rendezésért folytatott harcban két európai várost előztek meg, a németországi Münchent és a franciaországi Annecyt. Az ázsiai ország sikere annyira elsöprő volt, hogy már az első körben eldőlt a szavazás: 95 szavazóból 63 voksoltak Pjongcsang mellett, ami még a NOB elnökét Jaques Rogge-ot is meglepte.

A koreai győzelem a NOB új trendjét követve valósulhatott meg; első ízben rendeznek majd 2014-ben téli olimpiát Oroszországban, majd először rendeznek  Dél-Amerikában (Brazíliában) nyári olimpiai játékokat 2016-ban.

Pjongcsang a harmadik ázsiai város, ahol téli olimpiát rendeznek, Dél-Korea előtt eddig csak Japán látta vendégül a világ legjobb téli sportolóit – 1972-ben Sapporóban és 1998-ban Naganóban.

Az örömöt egy picit beárnékolja a tény, hogy Pjongcsang Gangwon tartományban található, ami közvetlen határvonalban van a kommunista Észak-Koreával, ez kisebb aggodalomra ad okot, hiszen a két ország hivatalosan háborúban áll egymással.
A sportdiplomácia azonban csodákra képes, ebben bíznak a szervezők is, hiszen ha visszaemlékezünk a két ország sportolói például együtt vonultak az athéni és sydney-i olimpián is, de Dél-Korea segített Észak-Koreának cheerleadereket küldeni a 2002-es Ázsiai Játékokra.

A voksoláson alulmaradt országok képviselőin kívül talán a NOB-alelnök ú, Thomas Bach beszélt egyedül keserűen a koreai sikerről. Bach – aki Münchenre szavazott – úgy gondolja, hogy a koreaiak a sorozatos kudarcok miatt, sajnálatból nyerték meg a szavazást.

A 2018-as programokkal kapcsolatban egyelőre még nincs hír.
A NOB jelenleg a 2014-es Szocsi-i olimpiára koncentrál, ahol hat új sportág mutatkozik majd be, a héten bejelentett snowboard- és sí slopestyle, a sí félcső, a női síugrás, a biathlon vegyes váltó, a csapat műkorcsolya és a szánkó csapat váltó.

Comments

comments