Dakar-rali: Itt a lét a tét?

A világ legnehezebbnek tartott raliversenyén, a Dakar-ralin, idén tizenhárom magyar indul. Esélyük kicsi, leginkább a túlélésért, a célbajutásért küzdenek. Hogy milyen sikerrel, azt január közepére megtudjuk. Palik László mindenesetre persze bizakodik.

Az egyik legismertebb raliverseny, a Dakar-rali idén 25 éves. A jubileumi viadal érdekessége, hogy idén az útvonal egyáltalán nem is érinti Szenegált, a Dakar név így már inkább csak márkajelzés. Bár Szenegál nincs a programban, azért homokból és dűnékből nem lesz hiány.



25. Dakar rally három afrikai országot érint, először Tunéziában kell átkelniük a puha homokú sivatagon, ahol a legnagyobb ellenfelük minden bizonnyal a homokvihar lesz. Tunéziából Líbiába mennek, ahol a sivatag mellett a táv is kihívásokat tartogat számukra, sokan valószínűleg csak sötétedés után érnek majd be a táborhelyre. Aki „túléli” Líbiát, az Egyiptomban, a híres fehér homokon folytathatja tovább a versengést. A cél Sharm el Sheikh, ahová január 19-én érkeznek meg.

A magyar indulók:
Szalay Balázs, Laklóth Aladár

(Chevrolet Blazer)

Palik László, Darázsi Gábor

(Toyota Land Cruiser)

Kis Sándor, Czeglédi Péter

(Nissan Navara Pick-up)

Benyó Miklós, Maurer Péter

(Hyundai Terracan)

Liszi László, Rack György

(Hyundai Terracan)

Jakab Tamás, Fenesi József

(Chevrolet Macpherson)



Szilvási Péter (KTM 600)

Idén magyarokból sem lesz hiány a dűnék között, hisz idén rekordszámú kalandor vág neki a világ legnehezebbnek tartott tereprali versenyének. A fáma szerint, aki egyszer elindul a viadalon, az örökre beleszeret, és a bukások, kudarcok ellenére mindig visszatér a homokba.



Idén összesen tizenhárom magyar versenyző indul. Hat autós duó és egy motoros. A magányos motoros Szilvási Péter lesz, aki valóban egyedül, szervízcsapat nélkül vág neki a 8552 km-nek.



Az autósok feladata sem sokkal könnyebb, de nekik legalább lesz segítségük. A verseny történetében egyetlen egyszer fordult elő, hogy a célban feljegyzettek között magyar páros is szerepelt volna. Szalay Balázs és Jakab Tamás 2000-ben élhette át ezt az élményt. Ők idén is ott lesznek, csak már nem együtt.

Szalay jobbján egy színész tölti majd be a navigátor szerepét. Lahlóth Aladárt legtöbben a Madách színházból ismerik, de Egyiptomban, a legendás Fáraó-ralin már bizonyította, hogy irányítani is remekül tud. Szalay 1996-ban indult először a Dakaron, így sokaknak ő jut először eszébe a verseny kapcsán.

Palik László, tévékommentátor, Hungaroring Rt. Vezérigazgatója tavaly indult először. Vele is Szalay szerettette meg a versenyt. Palik persze kudarcként érte meg, hogy tavaly kénytelenek voltak feladni a versenyt. Azonban nem sokáig bánkódott, Dakarban vett egy Toyota Land Cruisert, amit azóta toldozgattak, szervizeltek. Emellett Palik szerződtette egy szervízemberből navigátorrá avanzsált Darázsi Gábort. Palik, aki szerint az autó van annyira jó, hogy elérjenek vele a Sharm el Sheikh-i célig, a tőle megszokott önsztárolással hívja fel a magyarok figyelmét az indulására. Budapest szerte láthatóak az „Itt a lét a Tét” óriásplakátok Palik fotójával. A kommentátort segíti az RTL Klub is, ahol minden reklámblokk egy Dakar-designnal indul.

Pont az ellenkező taktikát alkalmazza a másik volt Szalay-navigátor, Jakab Tamás. Ő Palikkal ellentétben igyekszik kerülni a nyilvánosságot és a hangzatos ígéreteket, mondván, hogy ha mégsem úgy jönnek össze a dolgai a Chevroletjével, hogy tervezte, akkor se kelljen magyarázkodnia.



Hogy végül kinek lesz igaza, az január 19-ére eldől. Arra persze badarság lenne számítani, hogy a magyarokat majd a verseny legjobbja között kell majd keresgélni. Már az is nagy dolog lesz, ha sikerül eljutniuk Sharm el Sheikh-be.

Comments

comments