Dakar-rali, 2003. 1. rész

A 25. Párizs-Dakar rally-n három magyar páros is indul, köztük Palik László is újra próbálkozik. A rallyról szóló összeállításuk 1. részében beszámolunk arról, hogy a szervezők összerakták az útvonalat, és igérik: nagyon nehéz, de szép verseny lesz.

Negyedévszázados fennállását ünnepli idén – vagyis a 2003 első napján a Párizs-Dakar rally, és ebből az alkalomból a szervezők kitettek magukért, és egy ritka nehéz versenyt állítottak össze Afrika legszebb és egyben legnehezebb dűnéin. Az indulók a homokba merülvén Partick Zaniroli nevét fogják a szájukra venni, mivel a rally technikai igazgatója állította össze az útvonaltervet. Zaniroli négy hétig derítette föl a terepet, és naplószerű leírást készített az útvonal egyes szakaszairól.



A verseny hivatalos rajtja 2003. január 1-én indul Marseille-ből, és a prológ egy „éjjeli show” lesz a Parc Chanot-ban. Másnap egy szakasznyi táv vár a versenyzőkre Franciaországban, majd két napot Spanyolországban töltenek, és onnan kelnek át Afrikába.


Helyi nézők

A 25. Dakar rally három afrikai országot érint, először Tunéziában kell átkelniük a puha homokú sivatagon, ahol a legnagyobb ellenfelük minden bizonnyal a homokvihar lesz. Tunéziából Líbiába mennek, ahol a sivatag mellett a táv is kihívásokat tartogat számukra, sokan valószínűleg csak sötétedés után érnek majd be a táborhelyre. Ráadásul a líbiai sivatagban a vízzel is gondjuk lehet: a homokdűnék ugyanis sokszor apró tavakat határolnak, ezért Zaniroli több figyelmeztető jelzést is betett az itinerbe, nehogy a figyelmetlen indulók nyakig vizesek legyenek.



Zaniroli szerint a verseny történetének egyik legszebb útvonalán vezet majd az út, bár ezt csak az élvezheti igazán, akinek nem akad el a járműve és nem kell műszaki hibákat javítgatnia. (Váltóproblémája Zanirolinak is akadt, de erről a versenyen már elindult magyarok is sokat tudnának mesélni.)


Hegyen-völgyön

Aki „túléli” Líbiát, az Egyiptomban, a híres fehér homokon folytathatja tovább a versengést. A cél Sharm el Sheikh, ahová január 29-én érkeznek meg.



A verseny folyamán 15 speciális – vagyis – mért szakaszt kell teljesíteniük, ebből 13-at Afrikában. Lesz 1 db „horokszakasz”, két „maratoni” szakasz, amit segédjárművek nélkül kell teljesíteniük és két lesznek olyan szakaszok is, ahol a GPS (globális helymeghatározó) nélkül kell majd navigálniuk. Ezt a szervezők azért találták ki, hogy a teszteljék az indulók ösztöneit és tradicionális orientációs képességeit.

A versenyen a legfrissebb információink szerint három magyar páros indul: a Szalay – Laklóth, a Palik-Darázsi és a Kis-Czeglédi duó. Róluk és felkészülésükről a terveink szerint a közeljövőben olvashattok az extrem.hu oldalain.

Comments

comments