CSODA: 66 nap után találták meg a tengeren eltűnt amerikait

Megtalálták Louis Jordan sérült hajóját, amiben a férfi 66 napig húzta meg magát úgy, hogy közben esővizet ivott, és a saját puszta kezével fogta ki a halakat. Igazi sikersztori a telegraph-on.

manalive2_3255556b

ilyen volt…

A 37 éves férfit csodával határos módon, több mint két hónap hánykódás után találta és mentette meg véletlenül egy hajó a tengeren. Louis Jordan január 29-én tűnt el, és április harmadikáig volt egyedül. Amikor rátaláltak, azonnal kórházba szállították. Frank Jordan, a fiú apja nem tudja, hogy mitől romolhatott el a hajó, de az biztos, hogy felborult, és Jordan a fejjel lefelé úszó hajótörzs tetején ülve hánykódott.

Frank Jordan elmondta a CNN-nek, hogy fia jó lelkiállapotban volt, és mindig is bízott benne, hogy kimentik, annak ellenére, hogy Jordan tapasztalatlan hajós volt.

manalive_3255555b

…és ilyen lett!

A boldog anyuka,  Norma Davis elmondta: “Nekünk ez egy valódi csoda. Teljesen felvillanyozott bennünket, hogy megtalálták őt. Nagyon nehéz időn vagyunk túl, amit az információhiány és a rengeteg imádkozás ölelt fel”.

Louis Jordan is nagyon boldog, és – mint ahogy az azért várható volt –, nagyon éhes…

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.