Contador a Kanárin lazázik, de már várja a sorsdöntést

Részt vett csapata első összetartásán a doppingvétséggel vádolt Alberto Contador. Új csapatával, a Saxo Bank-SunGard team-el a Kanári-szigetekre látogatott el, ahol láthatóan nem szenvedett a vádak okozta lelki sérelmektől. Szörfözött, karaoke-zott és kipróbálta új kerékpárját is.

Alberto Contador továbbra is a Spanyol Kerékpáros Szövetség döntésére vár, de a francia L’Equipe napilap tudni véli, hogy a háromszoros Tour-győztes gondolatai már a következő szezonon járnak. Nem véletlenül, ha törlik a vádakat, akkor ott lehet a három nagy versenyen, a Giro d’Italia-n, a Vuelta Espana-n és a Tour de France-on is.

Beilleszkedése az új csapatba minden bizonnyal jól sikerült; a jó hangulatú edzőtábor után a csapat főnöke maximális bizalommal és elkötelezettséggel nyilatkozott Contadorról.

“Az ő jelenléte nagyon fontos, mindenképp a csapat része. Nagyon jó okom van bízni benne, az egész csapat ismeri a jelenlegi szituációt, és támogatjuk őt mindenben. A szezon hamarosan kezdődik, készen kell állnunk rá, és hisszük, hogy Alberto lesz a kapitányunk 2011-ben. Reménykedünk egy fair döntésben, de ha meg is büntetik, az még nem jelenti azt, hogy bűnös is…” – állt ki a spanyol mellett Bjarne Riis.
Contador egyébként újra megszólalt ügyével kapcsolatban.
Elmondta, hogy leadták a szükséges papírokat és vizsgálati eredményeket, és bízik abban, hogy a számára lehető legjobban végződik majd az eljárás. Elmondta továbbá, hogy egy kis időre eltávolodik a médiától, legalábbis addig mindenképp, amíg véget nem ér a huzavona.
Már nem kell sokat várni, mint tudjuk: a spanyol szövetség egy hónapot kapott a döntések meghozatalára, így hamarosan sor kerülhet a hivatalos sajtóbejelentésre is.
 

Comments

comments