Color Run – színesen szép az élet, festékesen jó a futás

Igazán színes esemény kerekedett az első magyarországi Color Run futóversenyből. Bár a szervezés lehetett volna jobb is – mondja néhány színes futó, de sebaj, jövőre újra jönnek.

A “Világ legboldogabb 5 kilométere” szlogennel meghirdetett The Color Run futóverseny első magyarországi rendezvénye összességében minden résztvevő nagy örömére fulladt hatalmas mókázásba az egészséges kikapcsolódás jegyében a Budapest Stadionkertben 2013. szeptember 29-én.

Testmozgás és nevetés és színkavalkád…

“Nagyszerű ötlet, kegyes időjárás, lelkes,jókedvű résztvevők és sajnos igen gyenge szervezés. De azért megyünk jövőre is,csak sokkal többen! Ajánlom mindenkinek” kommentált utólag az egyik versenyző.

Az ötlet Travis Snyder-nek jutott eszébe, aki olyan futóversenyt szeretett volna, ahol maga a futás a jutalom és a díj. A versenyzők jókedvét úgy igyekezte fokozni, hogy festékbombákkal dobálták meg a futókat.
Az első hivatalos futamot 2012-ben Phoenix-ben rendezték – és több mint hatezren vettek részt rajta!

Azóta Egyesült Államok- és Európa-szerte hódít, most pedig elérte hazánkat is a festékbombákkal szembeni színes futás, ami azzal is eldicsekedhet, hogy új versenyzőket nyer meg a sportnak: a résztvevők közel fele The Color Run “színeiben” indul először futóversenyen.

Fotók: Tomsz Fotók FB, címoldal: mti Kocsis Szilárd, a rendezvény hivatalos FB oldala.

http://thecolorrun.hu/

Comments

comments