Kezdetben remeték élték életüket kisebb-nagyobb oszlopokon, később a holland mélyföldek lakói kerestek rajta menedéket az árvizek elől. Ez utóbbi adta a cölöpülő világbajnokság ötletét. Ez már a 7. alkalom, és naná, hogy van magyar induló. Bálint Andrist a cölöpön értük utol telefonon. Interjú itt.
|
Már több mint 1500 éve annak, hogy minden cölöpülők legnagyobbika, Oszlopos Simeon örökre elhagyta lakhelyét, egy 20 m magas kőoszlopot. Kora egyszerű emberei a világ egyik csodájának tartották. A nyugati kereszténység nem volt ilyen elfogadó, a trieri püspök megtiltotta egy szerzetesnek, hogy oszlopra álljon. Eltelt vagy ezer év, és a hollandok felújították e nemes hagyományt: ők a mélyföldeket rendszeresen elöntő árvizek elől kerestek menedéket a cölöpök tetején. Innen vették az ötletet az alsó-szászországi Soltauban, és 1997-ben megrendezték az első cölöpülő versenyt. Idén pedig már 7. alkalommal vette kezdetét a nemes vetélkedés, és most először egy magyar versenyzőért szoríthatunk. Bálint András példás helytállásban (-ülésben) reménykedik, azaz győzelemre tör!
Torna, mosdás, átöltözés, 10 perc alatt
Elvégre mégiscsak a 21. században élünk. Megszereztük András telefonszámát, és máris csörög a telefon az oszlop tetején. Kölcsönös bemutatkozás után a lényegre térünk.
 Bálint András a cölöpön  |
-Gondolom, nem zavarlak.
-Persze, hogy nem, én ráérek, kb. 10 perc múlva lesz az egyik tízperces szünet, amikor le lehet menni egy kicsit lazítani.
-Ilyenkor mindenki lemegy, vagy van, aki fennmarad?
-Ezek a tízpercek nem számítanak bele az ülőidőbe, tehát fölösleges fennmaradni, sokkal jobban jár az ember, ha lemegy, és egy kicsit megmozgatja a tagjait, én is kicsit ugrálok, tornázom, reggel, este mosdás, tisztálkodás, ruhacsere, ugye annyi, ami belefér tíz percbe. Ezt egyébként a verseny előtt gyakoroltam, nehogy ezen múljon, ugyanis, aki elkésik, az kiesik.
-Egyébként, hogy kerültél ide a versenyre?
-Tavaly előtt már próbálkoztam, elküldtem a jelentkezésemet e-mailben, de akkor nem jött össze. Az idei versenyre már tavaly ősszel elkezdtem a szervezést.
-Azt tudjuk, hogy van egy afféle selejtező, ez pontosan hogy zajlik?
-Hát van egy színpad, egy műsorvezető, nekünk pedig egy-egy kis oszlopon kell bemutatnunk, hogy, hogy fogunk fent ülni az igazi oszlopon. Aztán egy zsűri féle társaság tesz fel kérdéseket, olyanokat, hogy ki mit akar, miért jött, mi motiválja. Persze az egész pofára megy, tehát semmi egzakt válogatási módszer, aki szimpatikus, az ülhet fel az oszlopra.
Hallgass bele a telefonbeszélgetésbe:
##XHang652?1##
 Amikor még mindenki bírta… |
“Mintha egy kamion állna a gerincemen”
-Nevezési díj volt?
-Nem, dehogy! Sőt minden költséget a szervezők álltak. Ide kellett utazni pár nappal korábban, szállás kellett, mindent fizettek a szervezők. Itt is ők adnak enni, inni, ilyen költségünk nincs. Ráadásul egészen jól főznek, nem lehet rá panasz.
-Hogy készültél fel a versenyre fizikailag, mentálisan, volt valamilyen nagy elhatározás mielőtt eljöttél?
-Az elhatározás ide édeskevés! Fizikálisan nem igazán lehet felkészülni, itt a motiváció a döntő, az, hogy ki meddig bírja a monotóniát, az unalmat. Fizikálisan csak az első három nap nehéz, legalábbis a nagy öregek ezt mondják. Nekem most olyan érzésem van, mintha egy kamion állna a gerincemen. Itt van a tavalyi világbajnok, egy lengyel srác, meg a második helyezett, egy német, ők mind ketten azt mondják, hogy az első három nap nehéz, aztán rááll a szervezet, és attól kezdve már a mentális állapot dönt. Én azzal a határozott szándékkal ültem fel az oszlopra, hogy utoljára jövök le onnan, remélem, hogy tudom magam tartani ehhez az elhatározáshoz.
|
“Legjobban a barátaim fognak hiányozni”
-A versenyzők beszélgetnek egymással?
-Persze, itt ülünk kb. két méterre egymástól, néha váltunk egy-két szót.
Mint például most, a telefonban hallom, hogy az egyik kolléga átszól Andrásnak, váltanak pár szót németül, aztán folytathatjuk a beszélgetést.
-Beszélsz németül?
-Igen, de ez nem fontos igazából. Van egy lengyel srác, aki nem régen esett ki, ő például egyetlen szót sem beszél németül, mégis itt van. Sőt a tavalyi világbajnok, aki a világcsúcsot is tartja 196 nappal, szintén egyetlen kukkot sem beszél németül. Meglehet lenni nélküle, de hasznos is lehet.
-Ha van fent nálad egy laptop, örömmel felajánljuk, hogy ha unatkozol írjál nekünk e-mailt, mi pedig válaszolunk.
-Hát az a baj, nincs nálam a laptop. Valóban úgy volt, hogy fel hozhatom ide magammal, aztán kiderült, hogy túl komplikált, így nem lett belőle semmi. Persze azt is mondták, hogy nem lehet cigizni. Ezt mondták a castingon, ezt mondták az utolsó lent töltött estén is, aztán amint elkezdődött a verseny hozták a hamutálakat, és közölték, hogy mégis lehet dohányozni. Az előzmények miatt persze én nem hoztam magammal cigit, itt meg nagyon drága, de majdcsak lesz valahogy.
 A díszhelyen épp egy DJ ül, egy kollégája pedig molesztálja |
“Én itt leszek”
-Még nagyon az elején járunk, de azért megkérdezem, mit gondolsz, mi fog a legjobban hiányozni?
-A barátaim! Biztos, hogy a barátaim fognak a legjobban hiányozni. Barátnőm nincs, munkahelyről nem kellett elkérnem magam.
-Ez az egész verseny egy vidámparkban került megrendezésre. Milyenek a látogatók, kedvesek, kíváncsiak, közömbösek?
-Többnyire nagyon kedvesek, szörnyülködnek, ájuldoznak, megkérdezik, azokat a dolgokat, amik egyébként ki vannak írva egy nagy táblára. Adnak édességet, gyümölcsöt, meg van itt mellettünk egy üres oszlop, amire bárki felülhet. Eddig leggyakrabban punk lányok próbálták ki. Meg itt van a személyzet, ketten szaladgálnak körülöttünk, és ha szólunk akkor már hozzák is, amit kértünk. Ajjaj, 40 másodperc múlva szünet, le kéne mennem.
-Akkor máris befejezzük. Kitartást és sok sikert kívánunk. Biztos, hogy még keresni fogunk.
-Csak nyugodtan, én itt leszek.
|
(A cikkben szereplő képeket Klaus Müller, a verseny sajtófőnöke bocsátotta rendelkezésünkre.)
