Cold Hawaii: Amire még a dán trónörökös is büszke lehet

A koronaherceg és a bajnokok együtt tesztelték (egymást…) és a vizet a most induló világkupa-derbi előtti napon. Köster szerint Frigyes Őfelségének jól állt a jet-ski. Pazar verseny és tálalás Dániából.

• Szélsebesség: 15-25 csomó között változó délnyugati és északnyugati.
• Hullámmagasság: 1,5 méter.
• Fel- és leszálló szél. Viharos körülmények között eső.

Ezek voltak az időjárási adatok a hétfői rajt előtt.

A PWA főbírója, Duncan Coombs azzal fogadta a jelenlévőket, hogy meglehetősen változó szélre kell készülniük:
A versenyzőknek különböző típusú vitorlákra lesz szüksége a versenyen. Nehézséget okoz majd az ugrások számának megadása, és hogy ugrások is lesznek-e, vagy csak hullámlovaglás, arról majd később értesítjük az indulókat, de a Marshall strandon még a mai nap folyamán közöljük majd a döntésünket. Láttunk néhány szép vitorlázást a bemelegítés alatt a mai vitathatóan ideális feltételek mellett, ami jó jel. A célunk, hogy mind a 25 futam lemehessen a 3 bemelegítő körrel együtt.”

A nap persze főként várakozással telt: 

A Cold Hawaii verseny pont olyan, mint amilyennek a neve sugallja.
Az észak-dániai Klitmoller híres üdülőhely, ahol az észak-nyugati szél az Atlanti-óceán hullámait sodorja az Északi-tenger felé. Azért is ideális szörfszempontból, mert stabil szelet kapunk, ha viszont a profik kimerészkednek az óceánra, különböző szögből kapják a szelet – így sokféle trükköt ki lehet próbálni.

Klitmoller már jó ideje zarándokhelye a szörfösöknek – egyik olyan pontja az Északi-tengernek, amely tele van szél- és hullámlovasokkal, „ahol az emberek értékelik, amit a vízben csinálunk.”
“Ez az állomása a versenysorozatnak azért jó, mert esélyt kapunk, hogy sokféle stílusban bizonyítsunk, amikor a vihar szele megérint a partot – és mindig feltűnik néhány tehetséges új arc”
– mesélte a tavalyi győztes a verseny előtt.
Thomas Traversa
volt az első, aki meg tudta törni a kétszeres világbajnok, a 19 éves “csodagyerek”, Philip Köster győzelemsorozatát, itt, az előző Cold Hawaii-n.

Köster győzelmi reményekkel érkezett, de tisztában van az itteni időjárási körülmények kiszámíthatatlanságával.

“Vissza akarom szerezni a Cold Hawaai címet idén. Szeretek versenyezni, szeretem ezt a versenyt, és örökké győzni szeretnék.”
“A körülmények persze sokszor megváltoznak egy napon belül, így nem tudom előre, milyen lesz, ezt nehéz lenne megjósolni. Időnként nagyon jó hullámokat lehet kifogni – ez annyira jó! Keddre jó időt ígérnek, de lehet, hogy egy órával később már mást mondanak. Majd meglátjuk.”

“Amivel normál esetben nekiindulok itt a partról, az 4,2 méteres sailssand és 82 literes deszkától az 5,6 méteres és száz literes deszkáig bármi lehet. Egyébként nem így szoktam: a Kanári-szigeteknél mindig látod, milyen szeles az idő reggel, és olyan is marad – szóval ez egy más jellegű verseny. Tenerife óta (augusztusi világkupa forduló, első hely) nem szörföztem egyáltalán. Autóversenyeztem Németországban.”


Tenerife

De nemcsak a versenyzők látnak jó lehetőséget a világkupa-sorozat mostani fordulójában:

A védnöksége alatt álló verseny előtti vasárnap Frigyes, a dán koronaherceg személyesen is ellátogatott a helyszínre, hogy találkozhasson a világbajnokokkal: a német Philip Köster-rel, valamint a spanyol Victor Fernandez Lopez-zel, aki 2010-ben birtokolta a címet, s most a második helyen áll.
De itt volt a korábbi német bajnok, Klaas Voget-tel is.


A koronaherceg látogatása vasárnap

A korábbi Dán Katonai Hajózás (Danish Navy Seal) matróza, iron man triatlonista koronaherceg azért jött el, hogy megismerkedjen a sporttal a szörf dán mekkájában, s tanulgassa egy kicsit vasárnap reggel, mielőtt a támogatásával folyó verseny megkezdődik.
Több mint tucatnyi 7-15 éves iskolás gyerekkel együtt szállt vízre a Kitmoller-hez közeli Voandet So-ban – egy jet-ski-n, hogy közelről figyelhesse, hogyan is szelk a hullámokat a profik.

“Mint hajós, elnézve az akrobatikus mozdulatokat és technikákat, azt kell mondjam, nagyon mély benyomást tett rám, ahogyan látszólag megszegik a gravitáció összes törvényét.”
Természetesen a herceg a turisztikai előnyöknek legalább ennyire örül. Köster elmondta, hogy a herceg kérte meg őket, hogy jöjjenek oda, mutassák be, hogyan is kell ezt csinálni.
„Tetszik, ahogyan mindezt a kezében tartja, mindenre figyel ezzel kapcsolatban. Spanyolországban, ahol élek, nem hinném, hogy sok hasonlóval lehetne találkozni” – mondta a bemutató után a bajnok, akit itt tavaly a francia Thomas Traversa ütött ki a nyeregből.


A trónörökös is vízre szállt a profik mellett

Frigyesben mély nyomot hagyott, hogy közelről figyelhette a pro szörfösöket.
Hihetetlen élmény volt, hogy tanúja lehettem ahogyan a szörfösök bemutatják képességeiket. Kicsit zavart, hogy motort kellet használjak, s nem a szelet, de talán majd egy másik életben…
Nagyon motiváló volt, azt hiszem, ha ez 30 évvel korábban történik, belevágtam volna.

Philip Köster szerint úgy tűnt, a herceg nagyon élvezte a bemutatójukat, így kívülről, a jetski-n. Majd saját kondíciójáról mesélt – így a bemelegítő bemutató után:

“Jól érzem magam. Nem is tudom, hányadszor vagyok itt, azt hiszem, ez a negyedik alkalom, és eddig nagy szerencsénk volt a körülményekkel, az idővel, az lelkesít.”
“Nagyon közel kerültem az első tripla forward loop-omhoz, azt akarom megcsinálni, látom magam, ahogyan csinálom. Megvan a kellő magasság – és ez az, ahogyan felkészítem magam.”

Thomas Traversa a 2012-es Cold Hawaii bajnoka frissen szerzett második Storm Chase győzelmével mély nyugalommal érkezett Tazmániából, hogy megvédje címét.
“Jobban hiszek magamban, nincs bennem az a „ez-fogomveszíteni-el-fogom-veszíteni”, tudom, hogy van esélyem, és ez jó. A tavalyi győzelmem után megnyertem az első, írországi Strom Chase-t, jó voltam Tenerifé-ben, az első versenyen (ötödik helyen végzett a győztes Köster mögött), és ez kicsit magabiztosabbá tett.”

A tavalyi győzelmével ő volt az első aki megtörte Köster kétéves győzelmi sorozatát – nem is egyszer, hanem kétszer verve rá, hiszen az elődöntőkben is legyőzte. Akik emlékeznek: kicsit Dávid és Góliát küzdelemnek tűnt, a 60 kg-os Traversa és a 90 kg-os Köster párharca, ami sztrárt csinált a Marseille mellől, egy kis faluból érkező 27 éves sportolóból.


Egy szép hullám otthon: Thomas Traversa, La Ciotat

Traversa fő ellenfelének kijelölése nem meglepő tehát, de ott van még természetesen a listán a spanyol Victor Fernandez Lopez és Traversa barátja, tenerifei bronzérmes Alex Mussolini, és a negyedik Ricardo Campbello mindenféle körülmények között képesek jól teljesíteni.

„Amint a körülmények változnak, megváltozik az is, ki a legjobb. De van két ember, akik mindig veszélyesek: Philip és Victor, mert ők örökké összpontosítanak, és jók is mindenben. Ez az, amit tanultam tőlük.”

“A télen kicsit többet gyakoroltam a duplámat, de még mindig nem tudom annyira kontrollálni, mint a többi srác. A tavaly jó eredményemből rájöttem, milyen a saját stílusom, és tudok olyan jó lenni, szóval jobban koncentrálok minden alkalommal, amikor kimegyek a vízre, és próbálok következetes maradni.”

Ellenben Kösterrel, Traversa nem olyan ember, akinek egyedül a versenyek jelentenék a megmérettetést. „Még jobban szeretem a szörföt, mint amennyire nyerni szeretek.” Kiderült, nem mert azzal a reménnyel rajthoz állni, hogy megismételheti a tavalyi eredményt, de szeretne egy jó versenyt .

Első nap

2012 KIA Cold Hawaii PWA Világkupa eredményei:
1.. Thomas Traversa (F-3, Franciaország)
2.. Philip Köster (G-44, Németország)
3.. Victor Fernandez Lopez (E-42, Spanyolország)

Jelenlegi PWA rangsor:
1.. Philip Köster (G-44, Németország)
2.. Victor Fernandez Lopez (E-42, Spanyolország)
3.. Alex Mussolini (E-30, Spanyolország)
4.. Ricardo Campello (V-111, Venezuela)
5.. Thomas Traversa (F-3, Franciaország)
6.. Marcilio “Brawzinho” Browne (Bra-105, Brazília)
7. John Sky (K-57, Nagy-Britannia)
8.. Leon Jamaer (G-208, Németország)
9. Daniel Bruch (G-1181, Németország)
10. Adam Lewis (K-516, Nagy-Britannia)

Az indulók:

ÉLŐ: http://worldcup.coldhawaii.eu/live
www.twitter.com/coldhawaii
http://www.youtube.com/user/coldhawaiiworldcup

A „civilek versenye” a FB-on folyik, a vk napjai alatt egy GPro Black Edition-ért.

 

Comments

comments